Tizenkilenc gyerek jár az óvodába: a legtöbben halmozottan hátrányos helyzetűek, s hetvenöt százalékuk roma családból való. Kiderül, hogy csupán két gyerek fizet az étkezéséért, a többiek mind támogatottak. Ám a helybeliek másban is segítenek a rászoruló családoknak. Télre például ruhákat gyűjtöttek; kabátokat, csizmákat, harisnyákat. Két újonnan jött óvónő dolgozik az intézményben, amely – Fazekas Zoltán szavaival – hosszú évekig „gyerekmegőrzőként” működött, mostanra viszont igazán színvonalassá vált. Heti egyszer angolul tanítják a kicsiket, kézműves foglalkozásokat tartanak (beszélgetésünk idején éppen töklámpást készítenek), tervezik a számítástechnika játékos formában történő oktatását, hétvégeken pedig kirándulni vinnék őket. Az óvoda munkatársai szerint az intézmény rengeteget tehet a gyerekek helyes irányba terelésében. „Néhányan ingerszegény, lehangoló környezetből jönnek, s úgy szívnak magukba mindent, a jót és a rosszat egyaránt, mint a szivacs – mondja a gondnok. – Célunk, hogy jóval töltsük meg az életüket.” De vajon nem veszett ügy-e az egész, ha a nap végén úgyis hazamennek? – kérdezem. „Lehet, hogy másnap látszólag elölről kell kezdeni mindent, ám egy pici jó mindig rakódik rájuk” – válaszolja. A közeljövőben a gyermekeknek és a szülőknek egyre több közös programot szerveznének, például mesemondó estet, teázással, sütizéssel egybekötve, amelyen helybeli bácsik, nénik mesélnének a faluról, az életükről. Szerintük, ha a szülők látják, hogy kisfiuk, kislányuk élvezi az ilyesmit, maguk is szívesen jönnek.
Sokan vannak, akik gyermekeiket más óvodába, a közeli Szügyre vagy Balassagyarmatra viszik. Az önkormányzat – mindkét óvónővel és a dadussal együtt – ezt a folyamatot szeretné megállítani, s bebizonyítani, hogy a szakmai hozzáértés és a szeretettel végzett munka eredményre vezet. Az óvoda ráadásul helyben van, így a szülőknek nem kell egy órával korábban kelteniük, s nemegyszer hóban sárban utaztatniuk gyermekeiket. Ha az emberek észreveszik az utóbbi hónapok változásait, szerintük ott tartják a kicsiket. Merthogy sokak szerint szemmel láthatók a változások, az új óvónők munkája gyümölcsöző. S mi a helyzet a katolikus neveléssel? – érdeklődöm. Fazekas Zoltán így felel: „Noha én magam nem vagyok vallásos, felismertem a hit fontosságát, összetartó erejét, s elismerem az egyház értékrendjét, iránymutatását. A település új plébánosa, Horváth Bertalan feladatának tekinti, hogy a gyerekek nevelését segítse, részt vegyen benne. Az óvodában szeretnék, ha a gyermekek járnának templomba, s a hitoktatás mellett hetente egy alkalommal vallásos programot is szerveznek majd nekik.
„Fontos, hogy értéket közvetítsünk kicsi, mindenre nyitott lelküknek. Ahogy mondtam, mindenre fogékonyak, a rosszra ugyanúgy, mint a jóra. Mi tehát annyi jóval akarjuk megtölteni a szívüket, hogy a rossznak már ne is maradhasson hely” – mondja a falu gondnoka.
Fotó: Katolikus Karitász
