Egy októberi esős hétvégén az Új Ember munkatársai megpróbálták a helyszínen felidézni, hogy mit is illene tudni Magyarország egyik legjelentősebb városáról. Szerettük volna megismerni, milyen a mai Esztergom. Először elhagytuk a várost, hogy láthassuk a szépségét. A Mária Valéria hídon átsétálva Párkányból gyönyörködtünk az esztergomi látképben. Visszatérve a Keresztény Múzeum és a bazilika kincseit csodáltuk meg. Imádkoztunk főpapjaink sírja előtt, és átelmélkedtük a magyarság és a kereszténység közös történetét. Munkatársunk édesapjának, Koditek Pálnak köszönhetően kivételesen szakszerű és tanulságos tárlatvezetésben volt részünk a királyi várban. Felfedeztette velünk, hogy az esztergomi vár tetőteraszáról messzire ellátni, nemcsak fizikai, de szellemi és lelki értelemben is. Ott a magasban, a metszően hideg szélben magyarságunk legfontosabb kérdései ugyanúgy a látóterünkbe kerültek, mint a felvidéki tájak. Fentről jól láttuk Esztergom másik arcát is, a sajnos húsz éve vagy még régebben pusztuló épületeket, üresen tátongó gyárakat, romos szállodákat, nagy kontrasztjaként annak a fejlődésnek, amely a zarándokokat és a turistákat váró egyházi épületeket az elmúlt időben jellemzi.
A Szent Adalbert Központ és a Prímás Pince vendégeként olyan vendéglátásban volt részünk, amilyet csak Árpád-házi királyaink kaphattak szállásmestereiktől, étekfogóiktól és vincelléreiktől. A konyha magyar alapanyagokból harmonikus kínálatát nyújtja a hagyományos és modern ételeknek, Jakabffy László, a pince gasztronómiai tanácsadója pedig az ország legszebb boraiból töltött a poharainkba, hogy mértéktartó kóstolással növeljük ismereteinket a borkultúránkról. A Prímás Pince borászati kiállításán rég elfeledett eszközökkel ismerkedtünk, és újból tudatosítottuk, hogy a jó borhoz nem elég az emberi munka és szakértelem, a Jóisten áldása is szükséges.
Esztergomot megismerni minden magyar katolikus ember számára olyannak kellene lennie, mint amikor az ember régi családi fényképalbumot lapozgat. Jeles napjainak eseményei nemcsak történelmünket határozták meg, hanem jelenünkig hatnak.
(Fotó: Fábián Attila, Kissimon István)
