A szinódusi dokumentum utal a plébániákra mint az evangelizáció nélkülözhetetlen központjaira is. Rávilágít továbbá a megszentelt élet és a papok, szerzetesek folyamatos képzésének fontosságára. Arra hívja a világiakat, hogy az egyházzal szeretetközösségben hirdessék az evangéliumot. Különleges figyelmet szentel a fiataloknak, akik az emberiség és az egyház jelenét és jövőjét testesítik meg. Meg kell hallgatni őket, és párbeszédet kell velük folytatni, hogy lángra lobbanjon, és ne elhaljon a lelkesedésük.
Az üzenet rámutat a világgal folytatott párbeszéd alapvető fontosságára. A kultúrával azért kell dialógust kezdeményezni, mert szükség van a hit és az értelem új szövetségére. A nevelés terén pedig nélkülözhetetlen az egész embert érintő képzés. A média az a terület, ahol az emberek lelkiismeretét formálják, és ez új lehetőséget ad szívük megérintésére. A tudomány, ha nem zárja az embert a materializmus börtönébe, az élet humanizálásának szövetségesévé válik. A művészettel folytatott párbeszéd is fontos, mert a szépségen keresztül spiritualitás fejeződik ki. A gazdaság és a munka világával dialógusban lenni azért lényeges, hogy a munka ne váljon elviselhetetlenné vagy bizonytalanná, hanem mozdítsa elő az emberi fejlődést. A politika szolgálja érdekmentesen és átláthatóan a közjót. Tartsa tiszteletben a személy méltóságát, a nő és a férfi házasságán alapuló családot, a nevelés és a vallás szabadságát, továbbá szüntesse meg az igazságtalanság és az egyenlőtlenség okait. Alapvető fontosságú a vallásközi párbeszéd, amely hozzájárul a békéhez, és éppúgy elutasítja a fundamentalizmust, a hívek elleni erőszakot, mint az emberi jogok súlyos megsértését.
