Jézus a Tóra egy másik gondolatával válaszol az őt kérdezőknek, azzal a mondattal, amely az asszony megteremtése és Ádám ujjongó éneke után szerepel a Szentírásban: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24). Ehhez fűzi a maga Tóra-értelmezését: „Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, ember ne válassza szét.”
Miben áll a dilemma? Abban, hogy a Tóra egyik szakasza (az elbocsátás szabályozása) miként kerülhet ellentétbe a másikkal (a teremtés rendje)? Hogyan lehetséges, hogy a Törvény egyik rendelkezését egy másik tanításával Jézus nemcsak semlegesíti, hanem egyenesen ki is iktatja? A megbotránkozást még fokozhatta az a mód, ahogyan felvezeti érvelését: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek (Mózes) ezt a parancsot.” Ezek szerint van a Tórában olyan parancs, amely nem Istentől származik? Lehetséges, hogy Mózes nem pontosan adta tudtára az embereknek a Törvényben az Úr akaratát? Elképzelhető, hogy Mózes a kortársak nyomása miatt nem mindenben hűséges ahhoz a rendhez, amelyet a Teremtő a férfinak és a nőnek kiszabott?
Mindez megvilágítja, hogy Jézus és a farizeusok vagy más csoportok vitája nem pusztán a messiási címről vagy egyik-másik evangéliumi tanításról szólt, hanem lenyúlt a hit, a vallás, a törvény legelemibb alapjáig. Jézus megszólalásai – miként ez a konkrét eset is mutatja – olyan önértelmezést, olyan tekintélygyakorlást mutatnak fel, amely által ő, a názáreti rabbi akár még Mózes és a Törvény fölé is emelkedhet, megmutatva, hogy olyan bensőségesen és mélyen ismeri az Atya akaratát, ahogyan senki más. Keresztényként így érthetjük meg, mire gondol Pál, amikor a tettek törvényének szétfoszlásáról s a hit új törvényéről szól (Róm 3,27). Hitünk nem vallási rendszer és tanítás, hanem közösség Istennel; hiszen nem a törvény betűje, hanem az Isten életét és akaratát önmagában feltáró Krisztus a középpontja. Hát éljünk is eszerint!
Török Csaba
