A pályázat gondolata kapcsolódik a pápa Porta fidei kezdetű apostoli leveléhez, amelyben iránymutatást adott a hit évére vonatkozóan. Ebben egyrészt arra biztat, hogy mi, keresztények erősítsük meg a hitünket, másrészt arra buzdít, hogy próbáljuk megszólítani a nem hívőket. Azt gondolom, az egyháznak, a teológusoknak, nekünk, keresztényeknek komoly hiányosságaink vannak a téren, hogy nem igazán tudunk beszélni a nem hívők nyelvén, nem ismerjük gondolatvilágukat.
Amikor Európa szekularizálódásáról beszélünk, fel kell ismernünk azt a fájdalmas tényt, hogy a zsidó-keresztény kultúra a felvilágosodás idején megtört. Ma már az olyan szavak, mint az üdvösség vagy a kegyelem nem mondanak semmit egy átlagembernek. Ezért van szükség hidakra, illetve olyan fórumokra, ahol találkozhatunk és párbeszédet kezdhetünk a másként gondolkodókkal.
– Vannak már erre vonatkozóan követhető-követendő minták, példák?
– A Gianfranco Ravasi bíboros vezette Kultúra Pápai Tanácsa két évvel ezelőtt kezdett párbeszédet a nem hívőkkel. Minden esztendőben rendeznek két-három „dialóguskonferenciát”. Érdekesnek és jellemzőnek találom a helyszín és a téma kiválasztását. Az egyik első szimpózium Párizsban, a Sorbonne Egyetemen volt, ahol a hit és az értelem kapcsolatáról tanácskoztak; Palermóban a maffiáról esett szó; idén tavasszal Barcelonában, a Szépművészeti Múzeumban a hit és a művészet kapcsolatát vizsgálták; a legutóbbi találkozót pedig Stockholmban tartották „a világ Istennel vagy Isten nélkül” témában. Köztudott, hogy a svédek hatvan százaléka ateistának vallja magát. A konferencia a Svéd Királyi Tudományos Akadémián zajlott le, aztán egy nyitott találkozóra került sor a fiatalokkal.
– Mit gondol, a kultúra szerepe ma újra felértékelődhet a hit közvetítése szempontjából?
– Már VI. Pál pápa is rámutatott, hogy az egyház egyik legnagyobb baja korunkban a kultúra és a vallás elszakadása. A cél ezért valóban az, hogy – a mi szerény eszközeinkkel is – megpróbáljunk újra kapcsolatot találni a művészetekkel. Általában gazdasági és morális válságról beszélünk, de Európa alapvetően mély kulturális krízist él meg. Amikor az egyház megpróbál a művészetek felé fordulni, egyben egy új kultúra építését is szeretné elősegíteni. Azt gondolom, kicsit hasonló helyzetben vagyunk, mint a középkorban, a népvándorlás után, amikor a szerzetesek és a kolostori iskolák mentették át az antik tudást, és segítették a letelepedő vándor népeket nemcsak a keresztség felvételében, hanem a kultúraépítésben is.
– Persze nagyon „elméleti” a kérdés, mégis milyen típusú, témájú tanulmányokra számítanak?
– Nem módszertani dolgozatokat, „ötleteket” várunk, hanem konkrét, kerek esszéket, előadásokat. A legkiválóbb elméket, teológusokat, írókat, újságírókat szeretnénk buzdítani: próbáljanak meg eltűnődni azon, hogyan tudnának szólni egy „vegyes közönséghez”, hívőkhöz, nem hívőkhöz egyaránt. A pályázat kapcsán számomra az igazi örömet az jelentené, ha minél több olyan értékes írás születne, amellyel a magyar egyház hozzájárulhatna a hit éve céljainak megvalósításához. A legjobb esszéket a Vigiliában közölnénk, és lehet, hogy később egy kötetet is összeállítanánk ezekből.
