– Ön a zarándoklással kutatóként foglalkozik. Milyen eredmények születnek manapság ezen a tudományterületen?
– A zarándoklás kutatásával nemcsak egy vallásos jelenségről, de a társadalom működéséről is képet kaphatunk. A zarándoklat vallási és kultúrtörténeti hagyomány, olyan élő és változó társadalmi gyakorlat, amely magán viseli az adott kor jellegzetességeit, átfogó társadalom- és eszmetörténeti folyamatokra utal, képes egyéni, közösségi és társadalmi tartalmakat hordozni, a kor vallásosságát bemutatni. Emellett a vallási élmény megtapasztalásának eszköze is lehet. A vallás társadalomban betöltött szerepe napjainkra megváltozott. A valláskutatók véleménye szerint egy újfajta vallásosság van születőben, a kutatások központjában ma a vallás élményszerűsége áll. A zarándoklat ennek az új típusú vallásosságnak az alkalma, amelyre sokan azért vállalkoznak, hogy hitüket megújítsák, Istennel való kapcsolatukat élményszerűvé tegyék.
– Mi a jobb, magányosan vagy másokkal együtt zarándokolni?
– A II. vatikáni zsinat óta az egyház életével, vallásgyakorlatával kapcsolatban egyre többször hallhatunk, olvashatunk a közösség fontosságáról. Hozzátartozik az egyház lényegéhez, hogy élő, látható szeretetközösség legyen, ezért a zsinat óta eltelt időszak egyházi diskurzusának egyik fontos kérdése volt, hogyan értelmezhető Isten kommunióként, közösségként, s hogyan bontakozik ki a kommunió az emberek között. Vallási események közben kialakulhat egy mély közösségi élmény. A zarándokok is átélhetik ezt, a közösségben levés örömét – az utazás, a zarándokhelyen való tartózkodás közben is. A zarándoklat sokszor megváltoztató hatással van a zarándokra, s az egyéni élményt az együttlét, a közösségben szerzett tapasztalat felerősítheti. A zarándoklat tehát közösségi jellegű: az egyén feloldódhat a közösségben, úgy, hogy közben nem válik személytelenné. A közösség mindig ösztönzőleg hat az egyénre, s az együtt végzett cselekvések, a hasonlóan végrehajtott mozdulatok, a hit azonos módon megnyilvánuló formái erősítik az egyén közösségbe vetett bizalmát. Zarándoklás során nem ritka, hogy a hívő például egy-egy szentmisén többezres tömegben vesz részt, s ott a hit megélésének olyan példáival találkozhat, amelyekkel a mindennapokban alig. Az ilyen élmények felerősödnek a közösségi részvétel által, valamint megerősítik a hívőt, aki megtapasztalja, hogy közösségben van, mások is élik azt a hitet, amelynek intenzív megnyilvánulását ritkán láthatja.
– Jellemző, hogy a zarándoklaton sokféle ember találkozik egymással. E közösségi élménynek milyen fontos társadalmi, vallási, pszichológiai értéke lehet?
– Sok zarándok tudatosan a közösségi lét megélését segítő élményszerzés céljából vág neki a zarándokútnak. A zarándoklat felfogható tanúságtételként, nyilvános aktusként is: a személy, a közösség vállal egy cselekedetet, amely üzenet lehet másoknak, jelértékkel bírhat a világ számára. A zarándok feladatának is tekinti az átéltek továbbadását, azt a fajta missziós tevékenységet, amelynek a mai keresztények életéhez hozzá kell tartoznia.
– Mi az alapvető különbség a zarándok és a kíváncsi utazó között?
– Sokszor nehéz határozottan különbséget tenni az „utazó” két típusa, a turista és a zarándok között. Zarándok az, aki a szent helyeket vallási indíttatásból keresi fel, azért, hogy vallását gyakorolja, hitét megerősítse. Turista pedig az, aki ezeket a helyeket nem vallásossága, hanem kíváncsisága, tudásvágya vagy épp a „turistaság” elvárásainak teljesítése miatt látogatja meg. Nem állítható azonban, hogy az egyik csak a profán, a másik pedig csak a szakrális szférában mozog. Különbségük – eltérő motivációjuk mellett – főként abból adódik, ahogyan a látottakat értelmezik, és az utazás folyamatát megélik. Bár ugyanazt látják, ugyanazon a helyen vannak, a turista számára a helyszín jóformán csak turisztikai attrakció, s csupán azért érdekes, mert a társadalom számára fontos, meg van jelölve, történt ott valami, egy csoda, amitől mássá vált. A zarándok számára viszont a hely az Istennel való találkozást segítheti, s vallási ismeretei, felkészültsége által a hívő alkalmassá válhat a szent megtapasztalására, a szakrálison keresztüli értelmezésére. A zarándoklat célja, hogy egy kultikus központ meglátogatásával a résztvevőt kiszakítsa hétköznapi közösségének és értékrendjének világából, s egy új, vallási szempontból magasabb rendű közösségi forma keretében a vallás néhány fontos értékével ismertesse meg.
– Mi a véleménye az El Caminolázról? Sokan vágnak neki az útnak, különféle céllal. Divat lett belőle?
– Egy zarándoklatkutató írta a Caminóról: „a lélek toronyugrása”. A metafora az extremitásra utal, a ma embere ugyanis szereti a határait feszegetni. Ám a nyolcszáz kilométeres út, a gyaloglás során szerzett tapasztalatok, a testben és fejben végbemenő változások életeket és gondolkodásmódokat rendezhetnek át, s az internet ezeket az élményeket határok nélkül teszi megoszthatóvá mindenkivel. A gyalogos zarándoklás azonban nem új keletű szokás, éppen a hagyományokhoz térünk vissza általa. Lehet, hogy a zarándoklat ötletét adott esetben a divat szüli, de aki elszánja magát az utazásra, annak komoly próbát kell kiállnia, mind testileg, mind pedig lelkileg. Divatból ez nem fog menni…
és Nagy Enikő
