Hasonlóan ahhoz, amint aki lengyel, az katolikus, ugyanúgy, aki román, az ortodox. Ezekben a társadalmakban az ortodox önbesorolás olyan alapvető és természetes, mint az állampolgárság. A személyes meggyőződésről nem sokat árul el, s szintén keveset az adott ország ortodox egyházával való közösségről. Nem is beszélve a kulturális és politikai meggyőződésekről.
Európa nyugatibb felében is ilyesféle állapotok uralkodtak egészen a felvilágosodásig, amelynek során a kritikus ész és az individuális meggyőződés fénycsóvája erősebbnek bizonyult, mint a nyugati katolikus és protestáns egyházak világossága, amelyet a nemzetekre sugároztak. De már az invesztitúraharcok végére szétvált Nyugaton a vallási és a világi hatalom, míg Keleten ezek egysége megbonthatatlannak bizonyult – sokak szerint egészen a mai napig tartóan.
A hittartalmakat tekintve az ortodox kereszténység az első hét egyetemes zsinatra alapoz, az első niceaival (325) kezdődően és a másodikkal (787) végződően. Hitvallási önértelmezése és öntudata szerint a Szentírás és a szent hagyomány hiánytalan és torzítatlan őre. Maga az ortodox megjelölés is ezt jelenti. A görög orthosz helyeset jelent, a doxa pedig meggyőződést, hitet. Ezzel az alapállással az ortodoxia határozottan emlékeztet arra, hogy a kereszténységnek minden korban és minden kultúrában meg kell őriznie hitének eredetiségét, és nem hagyhatja, hogy a különböző hatalmak és divatok eltérítsék attól.
A helyes hithez és tanhoz történő elkötelezett ragaszkodás jelképei minden vallásban megtalálhatók. A jellegzetes öltözékű ortodox zsidók Bécs és New York utcáin, a muzulmánok Isztambulban vagy Jeruzsálemben a tanításhoz és a törvényhez való talpig nehéz hűséget szimbolizálják. Ilyen értelemben minden vallásnak megvannak a maga vallási akrobatái, akik – szemben az átlaggal – vallásukat egészen komolyan veszik. Bárhol járnak, feltűnnek, még saját vallásuk közegében is. A teljes értékű ragaszkodás ortodoxiája kihívás, provokáció minden vallás számára, így a keresztény ortodox világ számára is, melyben ugyan a népességnek akár minden tagja vallhatja magát ortodoxnak – mint Romániában –, ám aligha vallja és éli száz százalékban a kereszténység tanítását és gyakorlatát.
Az 1054-es keleti egyházszakadást jelentő kölcsönös kiközösítést 1965. december 7-én VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka visszavonták, s ez új korszakot nyitott a nyugati és keleti kereszténység párbeszédében és együttműködésében, hogy a világ kereszténysége egyre közelebb kerüljön a helyes hithez, s még inkább a helyes cselekedethez.
