Agnes a jezsuitáktól hallott először az indiai misszióról, ahova aztán a Loreto Nővérek Rendjének növendékeként jutott el. 1931-ben ott tette le fogadalmát. Ekkor vette fel a Teréz nevet Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére.
A többit jól ismerjük: vonatút, ami megváltoztatta az életét; engedély, hogy független nővérként szolgálhasson Kalkutta nyomornegyedében; a Szeretet Misszionáriusai rend alapítása, a hindu templom átalakítása, Nobel-békedíj, médiafigyelem… Halálakor rendje a világ százhuszonhárom országában hatszáztíz missziót működtetett, amelyekben több mint négyezer apáca és százezer önkéntes teljesített szolgálatot. És ezek a számok azóta csak növekedtek.
Azt gondolnánk, egy ilyen nagy hatású életutat csak hatalmas lelkierővel bíró ember tud végigjárni. Ezért is okozott megdöbbenést, amikor néhány éve nyilvánosságra kerültek Teréz anya levelei, amelyekben évtizedekig tartó lelki sötétségről, kételyekről és Istentől való távollétről írt. Tudjuk, a szentek közül senki sem kerülhette el a sátánnal való küzdelmet, de mégis elgondolkodtató, ha Teréz anya így érzett, hogyan volt képes az egész életen át tartó szolgálatra? Talán ez a legfontosabb dolog, amire tanítani akar bennünket: ne őt idézzük és csodáljuk, hanem azt, aki mindezt valójában véghezvitte…
