Eszményképül Szent Ágoston püspök édesanyját, Szent Mónikát választották, akinek titka a szent könyvekből merített Isteni bölcsesség, a Jézus Krisztus iránti szeretet volt, s aki példaképül szolgálhat minden keresztény édesanya számára.
A kalocsai édesanyák közösségének első csoportja 1992. augusztus 27-én alakult meg a jezsuita templomban. Az akkori érsek, Dankó László atya jóváhagyta és jó szívvel ajánlotta a kezdeményezést a paptestvérek és a hívek figyelmébe. „Mindig is fontos volt a nők anyai hivatása, de mostanra magukra maradtak küzdelmükben” – mondja Gábor atya. „Az imaközösségben sokan vagyunk, ugyanaz a gondunk, ugyanaz a célunk, ugyanabban fáradozunk, s az együttes ima hatalmas erőt ad mindenkinek – fűzi tovább a gondolatot a pécs-gyárvárosi közösség vezetője, Németh Tamásné, Anna asszony. – Barátságok születnek, bátorítjuk egymást, nem vagyunk egyedül.”
„A mustármaghoz hasonlóan minden nagy dolog egy kicsiből indul el – veszi vissza a szót az atya. – Megalakulásunk után egy évvel már alig fértünk el a templom előtti téren, s amikor az Új Ember című lap is hírt adott létezésünkről, csaknem száz településről értesítettek a hívek közösségalapítási szándékukról. Örvendetes, hogy több helyen már férfiak is csatlakoztak az imacsoportokhoz. Nagyon szép tanúságtétel férfihangon dicsérni a Szűzanyát” – hangsúlyozza a jezsuita szerzetes.
Almási Miklós és felesége, Éva asszony egyetértő mosollyal igazolja Gábor atya szavait. „Nekem csak az volt a dolgom, hogy kövessem a feleségemet” – mondja a nyugdíjas vegyészmérnök, aki először csak a fuvarozást vállalta, majd be-belátogatott a közösségi alkalmakra a karizmatikusokhoz, a pesti ferencesekhez, a Szent Mónika közösségbe. A házas hétvégékre aztán már együtt jártak. Ott megtapasztalták, hogy csaknem ötvenéves házastársi kapcsolatuk megújul, közelebb kerülnek egymáshoz, felfrissülnek elfeledettnek, megkopottnak hitt élményeik, érzelmeik. Gyermekeik, s ma már unokáik is látják és elfogadják, hogy szüleik, nagyszüleik a közösségben gyűjtött erő segítségével tudnak hidat verni a fiatalok túlterhelt, zaklatott, örvénylő élete és a nyugalmat, békét, biztonságot sugárzó szülői fészek közé. „Ha nem volna a családi otthon, ahova állandóan várjuk a gyerekeket, ha nem tudnánk kiegyenlíteni azt a sok problémát, amit a mai világ gördít eléjük, akkor – időnként úgy érezzük – összeroppannának. A nagyszülőknek manapság egy újfajta feladatra kell felkészülniük. Sokszor elég meghallgatniuk a fiatalokat. Fontos, hogy érezzék, van valaki, aki odafigyel rájuk, s van egy hely, ahol megszabadulhatnak a nyomasztó súlyoktól. Rossz belegondolni, mi lenne, ha mi nem imádkoznánk értük – hangsúlyozza Éva asszony. Az ünnepélyes és meghitt hangulatú találkozóra Tóalmásról hozta el unokáját, a tizenkét éves Dorinát Rada Sándorné. Miközben az ottani közösség életéről beszélgetünk, s arról, hogy az édesanyák csak életük példájával, kitartással nyerhetik meg gyermekeiket az imádságos életnek, Dorinában megfogalmazódik a gondolat és az elhatározás: holnaptól az öregekért szeretne imádkozni, hogy így is viszonozza szeretetüket, gondoskodásukat.
A szentségimádás utáni hálaadó, ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek homíliájában arról elmélkedett, hogy mit jelent az anyaság a szó teljes emberi és keresztény értelmében abban a világban, amelyben az anyaság kifejezés helyett gyakran csak gyermeket nevelő nőkről beszélnek. Pedig „az anya szóban benne rejlik, hogy aki ezt a nevet viseli, az fontos, életfontosságú más ember, más emberek számára.”
A főpásztor szentbeszédében kiemelte: „A neveléshez hozzátartozik a hitre való nevelés kötelessége is, hiszen a hívő szülőknek ez a legnagyobb kincsük. (…) A katolikus egyház hitében való nevelésre tarthatnak igényt azok a szülők, akik gyermeküket ilyen iskolába küldik. Újabban nemritkán előfordul, hogy számos katolikus tanuló – esetleg az adott iskola diákjainak többsége – olyan iskolába jár, amelyet valamely más vallási közösség tart fenn. (…) Bár többnyire ilyenkor is sikerül kialakítani egyfajta korrekt viszonyt, néha az is előfordul, hogy (…) bizonyos vallási közösségek oktatásában vagy hitoktatásában erős katolikusellenes hangsúlyok is jelentkeznek. A katolikus szülőnek tehát öntudatosnak kell lennie. Egy iskola puszta jó híre nem elég ok arra, hogy gyermekét önként átadja egy más világnézetű vagy más vallású nevelésre. Ez súlyos lelkiismereti kötelessége a szülőnek. Ha szabadon választja az iskolát, a katolikus intézményt kell keresnie. Ez persze az iskolát is kötelezi, valóban azt kell nyújtania, amit nevében, egyházi jellegében meghirdet: a katolikus egyház hiteles tanítását és szellemiségét, a szeretet légkörét, a munka komolyságát.”
A szentmise után az ünneplés a Szent Adalbert Központban folytatódott, ahol a főpásztort is köszöntötték hatvanadik születésnapja alkalmából. Tanúságtételek hangzottak el, majd rózsafüzér zárta az országos találkozót.
Fotó: Cser István
