– Gyere, gyere – húzom magammal a fotóskollégát –, lásd meg a Sziget spirituális arcát is. Az imasátor itt van a szomszédban! – Olyan arca is van neki? – kérdez vissza hitetlenkedve, és csak bizonytalan léptekkel követ. Ennél gyorsabban még soha nem sültem fel: a sátor zárva, aminek semmiféle okát és értelmét nem tudom elképzelni. – Pedig biztosan tele lenne – jegyzi meg Pista epésen, de én nem adom fel. – Hidd el, itt is ugyanúgy igényük van az embereknek elcsendesedésre, sőt, még sokkal inkább, mint máshol, mert a Szigeten csúcsra járatva élnek.
Azt hiszik, lehet egy héten át ezerrel pörögni, pedig nem, és nemcsak fizikailag nem bírják, hanem a sokféle hatás, élmény feldolgozására sem képesek, ha néha nem állnak le, és nem néznek kicsit magukba. – Hogy a mondanivalómnak nyomatékot adjak, erős tempót diktálva a körülbelül egy kilométerre levő ejtőzősátorhoz vezetem a kételkedőt, és amint elénk tárul a heverésző, olvasgató, mélázgató, (talán) meditáló fiatalok látványa, csak ennyit mondok: „Na ugye?”
Jó látni ezt a várakozásteli arcot. „Itthon vagyok – mondja –, ez az én világom.” A ránk szegeződő tekintetben mindannyiunk reménye, magabiztossága benne van, hogy miénk a világ, hogy jó itt lennünk, együtt lennünk, hogy mindannyiunknak esélye van megtalálni a helyét. A Sziget már régóta kicsiny „Szigetecskék” összessége, és folytatásai az ország összes kisebb-nagyobb fesztiválja, amelyeken újra meg újra ráérezhetünk, milyen jó beszélgetni, ismerkedni, egymásra találni, ünnepelni. A fesztiválok elementáris közösségélményt adnak, amelyre szabályosan ki vannak éhezve a XXI. század „városi zarándokai”.
És megszületik a csoda! A Hungarikum Faluban külföldiek ismerkednek a magyar néptánccal. Mozdulataikból kitűnik, mennyire értik-érzik a nyelvét, milyen önfeledten adják át magukat neki. Értjük egymást. Jó pár éve tapasztalható már, hogy a magyar jól csengő márkanév lett, termék és brand. Méghozzá egyre magasabb árfolyamon jegyzett, egyre többeket lelkesítő. Hogy minden áruvá válik, az nem jó, de hogy régi kincsek kerülnek elő, hagyományok élednek föl az erősödő érdeklődés hatására, az szívmelengető. Nem utolsósorban azért, mert ennek hatására mind gyakoribb élményünk, hogy a népi kultúra iránti vonzalom mennyire egyetemes. Magam is ismertem egy holland srácot, aki beleszerelmesedett a magyar hagyományvilágba, és legkedvesebb esti olvasmányai a népmeséink lettek. Talán az ilyen esetek és a helyi jellegzetességek iránt nemzetközivé vált érdeklődés újraírhatja számunkra a világfalu szó jelentését.
Fotó: Kissimon István
