„A szükség csak közelről látszik…”

Az általános iskolás és óvodás korú gyerekek nyolcvan-kilencven százaléka halmozottan hátrányos helyzetű családból kerül ki. A többgenerációs családok tagjai úgy nőttek fel, hogy nem volt még állandó munkájuk, állandó jövedelmük, ami nem minden esetben az ő hibájuk, mert húsz–ötven kilométeres körzetben nem találtak, s ma sem találnak „képzetlenségüknek megfelelő” munkaalkalmat. Dahos János, a karcsai önkormányzat településfejlesztési előadója szerint megoldást jelentene, ha nagyobb mértékben támogatnák a térségbe települő vállalkozásokat: „Vannak jó kezdeményezések, foglalkoztatási, képzési, mélyszegénységi felzárkóztató programok, de ezek másfél-két évtized helyett – mialatt hatásukat kifejthetik – csak másfél-két évig tartanak. Az anyagi támogatás kimerülése után a szakemberek is eltávoznak a térségből.” Hozzáteszi még, hogy az önkormányzatoknál is hiányoznak a megfelelő szakemberek, akik menedzselni tudnák a több száz milliós programokat. „Aki elmegy innét főiskolára vagy egyetemre, az nem jön többé vissza” – mondja lemondóan. Nincs jelentkező az önkormányzatok által kiírt fejlesztő pedagógusi, logopédusi, testnevelői, szaktanári pályázatokra sem…


A kistérség tizenhét településén ősszel csak tizenegy iskolában kezdődik meg a tanítás. A településeken nincsenek játszóterek, kültéri játékok, csak remény van arra, hogy néhány helyre mégis sikerül udvari játékokat, képességfejlesztő eszközöket szerezni.

Talán ezekről az eszközökről álmodhatott a kisfiú is, aki félálomban hallotta anyukája neszezését a konyhában, de igazából az ablakuk alatt megszólaló kakas kukorékolása ébresztette fel. „Megjöttek már a játékok?” – kérdezte. „Még úton vannak, kisfiam, de hamarosan megérkeznek” – nyugtatta meg a gyereket az asszony. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszóbuszára gondoltak mindketten, amely a közelmúltban gördült be először lakóhelyükre, a Karcsa községtől fizikailag elkülönült, de közigazgatásilag hozzá tartozó becskedi majorba, ahol a karcsai cigányok mintegy nyolcvan százaléka él.

A szeretetszolgálat 2011-től vesz részt a kistérségi gyerekesély programban, amelynek keretében a gondjaikra bízott kistérségek településeit segítik. „A szükség csak közelről látszik” – vallják Kozma atyával a szolgálat munkatársai, akik előzőleg felmérték a gyerekek által elérhető szolgáltatásokat, valamint segítettek a helybelieknek megfogalmazni az esélynövelés szempontjából lényeges elvárásokat, feltárni az esetleges hiányokat. Ebbe a munkába igyekeztek bevonni a helybeli vezetőket, pedagógusokat is. Kérdőíveket készítettek annak érdekében, hogy 2012 nyarára elkészüljön az igényekre legjobb válaszokat adó, a legtöbb területen változást elérni képes, reális gyerekesély program, melyet a források optimális felhasználásával két éven keresztül valósíthat meg egy-egy kistérség.
Mint Csehely Tamás, a gyerekesély program Bodrogközi kistérségi koordinátora elmondta, javaslataik alapján Tiszakarádon és Becskeden közösségi szolgáltató házat hoznak létre, további négy településen pedig „Biztos kezdet” gyerekházak alakulnak, ahol a helyben élő gyermekekkel foglalkoznak majd. Tanulói, délutáni és hétvégi programokat szerveznek a 0–5 éves korú kicsik számára, akik még nem érték el az óvodáskort, vagy pedig korcsoportjukban jelentős szociális hátránnyal kezdik az óvodát és az iskolát. A gyerekház segítségével nagymértékben csökkenteni lehet majd ezt a hátrányt. A családokban egyébként is általános probléma a gyerekek iskoláztatása.

Növeli az emberek túlélési esélyét, ha a közösségi ház jövendő vezetői építhetnek majd a közösségi kapcsolatokra. Ha már közösség sincs, ha nincsenek barátok, szomszédok, ha nincs család, akkor vége mindennek, csak a hajléktalanság kilátástalansága marad az egyén számára.

A közösségépítést jelenlétükkel támogatják a szeretetszolgálat munkatársai. A játszóbuszt, s magát a játékot is eszközként használják, ezek segítségével jutnak el a kistérségi gyerekekhez, szülőkhöz, szakemberekhez, döntéshozókhoz. „Együtt játszunk a közösségekkel, bizalmat építünk, megismerkedünk egymással, és sajátos formában próbáljuk eljuttatni az üzenetünket a döntéshozókhoz, a helyben lakókhoz, az adóssággal küzdőkhöz” – hangsúlyozta Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a Mobil Játszótér programmal kapcsolatban.

Miközben a program során nyert eddigi tapasztalatokról beszélgettünk a szeretetszolgálat helyi munkatársaival. A mikrobusz mélyéről lassan előkerült az a gazdag játékválaszték, amely minden alkalommal ámulatba ejti a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A játéklehetőség ünnepi hangulatot kölcsönöz Becsked minden lakójának. Erre az alkalomra – mintha csak templomba mennének – a legjobb ruhájukat öltötték magukra az asszonyok, a gyerekek és a férfiak, nem láttam a felépülő játszótérhez közeledő ápolatlan embert a becskedi utcán. „Megjegyzik a nevünket, várnak, megbecsülnek bennünket, jönnek, tudják mi a rend, segítenek – mondja Tama Tímea kistérségi koordinátor, szociális munkás, aki a játszóbusz személyzetének egyik tagja. – A szülők közül sokan pontosan tudják, értik, hogy három-hat gyermeküknek otthon is szüksége lenne az itteniekhez hasonló játékokra. Örülnek azonban, ha a lakbért, a rezsit ki tudják fizetni, s még az asztalra is jut valami…”

Hajdú Krisztina klinikai gyermek szakpszichológus a kezdetektől részt vesz a programban. „A feltétel nélküli elfogadás mellett egy nagyon határozott szabályrendszert kell betartaniuk a játék résztvevőinek – mondja. – Nyíltan, szeretettel, a személyiségüket figyelembe véve közeledünk a gyerekekhez, akik a játékos foglalkozások alatt azt is megélik, hogy velünk mindent meg lehet beszélni. Az aktuális helyzetekre reagálva mintát adunk, s ezzel egy olyan tanulási folyamatot segítünk, amely a saját élményen keresztül beépül a viselkedésükbe. Nem ajándékokkal, csokoládéval vagy cukorkával, hanem az »örömképességüket « kihasználva, arra ráépülve, a mosolyunkkal, az elérhetőségünkkel próbáljuk megerősíteni őket. Azzal, hogy mindig számíthatnak ránk, ha szólnak, odafigyelünk és válaszolunk, tehát azokkal a gesztusokkal, amelyek hiányoznak nekik a hétköznapi életben. Ettől olyan kapcsolatok, helyzetek alakulhatnak ki, amelyek megerősítik az örömre való képességüket.”

A szegény gyerekként felnőtt gyerekek nagy eséllyel felnőttkorukban is szegények lesznek, később pedig az ő gyerekeik is szegénységben élnek majd. Nagyon mély bugyorból kell kiemelni őket, hogy optimális esetben húsz–negyven év alatt megoldódjanak a problémáik. A szeretetszolgálat munkatársai abban bíznak, hogy az a kapcsolatrendszer, amely jelenlétükkel kiépülhet, túlmutat majd a rövid távú eredményeken.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .