A görög atyák között azonban voltak olyanok, akik egyes tanításaikban a szóbeli imádságot kevésre értékelték. Hivatkozási alapnak Jézus tanítását tekintették: a pogányok azt hiszik, hogy „sok beszédükért nyernek meghallgatást” (Mt 6,7). A pogányok és a farizeusok imájától abban különbözik a keresztényeké, hogy ez nem külső kiáltás, hanem a szívnek, a léleknek a kiáltása Istenhez.
Nagy Szent Bazil azt írja az imádságról, hogy „olyan jó dolgoknak a kérése, amelyeket Isten a jámbor embereknek megad”. Majd folytatja: „A kérést nem írjuk teljesen körül szavakkal. Azt sem gondoljuk, hogy Isten a szavakkal kimondott figyelmeztetéseinkre szorul, mert még mielőtt mi kérnénk, már tudja, hogy mi a hasznos számunkra.” Aranyszájú Szent János is gyakran inti arra a keresztényeket, hogy imádságuk „fecsegés nélküli” legyen. Ezerhatszáz év távlatából is időszerű a tanítása: aki szívében imádkozik, az „a piacon, a tanácskozó épület előterében vesztegelve is imádkozhat”. Sámuel próféta édesanyját, Annát hozza fel példának, akinek az ajka ugyan mozgott imádsága közben, de nem emiatt, hanem „a szó benső hangja – vagyis a szív imája – miatt nyert meghallgatást”. Az atyák fentebbi gondolatai természetesen nem kizárólagosak. Ezekben a szövegekben azok ellen fordultak, akik – Szent Ágoston szerint – „csak szavakat mondanak Isten előtt, de nem imádkoznak”. Az általános keresztény tanításban igaz, hogy a formula puszta elmondása nem elegendő az imádsághoz, viszont azt is meg kell fontolni, hogy helytelen lenne teljes egészében mellőzni. Ezt éppen a szertartások sokasága támasztja alá.
Remete Szent Teofán nagyon jó érveket hoz fel a szóbeli ima védelmére. Azt mondja, hogy az egyház nagyra becsüli, mert szükséges előkészületként lehet tekinteni a továbbhaladásra: a magasabb szintű imádság lépcsője; levél, mely megelőzi a gyümölcsöt. Fontos az is, hogy az imádság nyelvezete különleges, amelyet másoktól lehet és kell megtanulni. Akik már előbbre jutottak az imádság útján, a lelki szárazság idején szívesen visszatérnek a szóbeli imára, a szívüket elárasztó öröm pedig ajkukat imádkozásra serkenti.
Érdemes megfontolni, hogy imádságunk részesedés Krisztus imádságában. Az ő szavainak különleges erejük van. A szentek imádságos szavainak szintén. Az egyház közösségében, az isteni életet közvetítő szentségek esetében pedig az érvényességhez elengedhetetlen a szavak hatékony ereje.
