Írtam már e lap hasábjain arról, mennyire fontos megvédenünk az élőlények sokféle faját a környezetszennyezéstől, a gyűjtők szenvedélyétől, a lelkiismeretlen vadászok fegyvereitől, a túlzott halászattól, az élőhelyek megsemmisülésétől, a növényvédő szerektől és modern korunk megannyi egyéb pusztító hatásától. Nagy kérdés azonban, hogy – néhány sikeres mentőakciót leszámítva – miként lehetséges, lehetséges-e egyáltalán a faji sokféleség megóvása.
Hatalmas feladatról van itt szó. A Földön élő fajok számát senki nem ismeri pontosan, még az olyan, közismert csoportok esetében sem, mint például a madarak vagy az emlősök. A legelfogadottabb becslések tíz–harminc millió fajról beszélnek. Nagy kérdés, hogy ezek közül melyeket vegye fel Noé a bárkájába (mai korunkban a természetvédelem a védendő fajok listájára), és melyeket hagyja pusztulni? A parancs így szól: „Vigyél be a bárkába minden állatból…” (Ter 6,19). Vagyis nem létezik kitüntetett faj, a Biblia szerint valamennyi egyformán fontos. Ez egybeesik számos modern ökológus kutatási tapasztalataival is. A probléma csupán az, hogy nem lehet minden fajt megvédeni. Ennek számos ökológiai, technikai, gazdasági oka van, melyeknek bemutatása most nem célom, csupán a lehetséges megoldásokról írok.
A fajok sokszínűségének megőrzésére számos lehetőség kínálkozik a nagy nemzetközi összefogásoktól kezdve – mint amilyen az 1992-ben Rióban elfogadott híres Biológiai Sokféleség Egyezmény – az Európai Unió tavaly aláírt és 2020-ig szóló Biodiverzitás Stratégiáján át az egyes országok saját természetvédelmi intézkedéseiig és az önkéntesekből álló lelkes civilszervezetek hasznos működéséig. Terjedelmi okokból itt természetesen nincs lehetőségünk a korábban kidolgozott és már megvalósult vagy a későbbiekre tervezett programok ismertetésére. Válasszunk ki inkább egyetlen érdekes, talán kevéssé ismert gondolatmenetet, amely sok ritka, kis területen élő és veszélyeztetett faj megőrzését tenné lehetővé. Ez az úgynevezett biodiverzitási forrópont-koncepció. Lássuk, miről is van szó!
Kiindulásként tudni érdemes, hogy a fajok nem egyenletesen oszlanak el a Földön. Vannak fajokban, sőt ritka fajokban gazdagabb és szegényebb területek. Ebből a szempontból is mozaikos az élővilág. A ritka, kis területen elterjedt (endémikus), veszélyeztetett növényfajokban és gerinces állatfajokban gazdag területek aránya viszonylag kicsi, a Föld teljes szárazföldi területének mindössze egy-két százaléka. Ezek közé a területek közé tartoznak például az Andok trópusi vidékei, a Kaukázus, Madagaszkár szigete vagy a hozzánk viszonylag közel eső Mediterrán-medence, a Földközi-tengert körülvevő szélesebb-keskenyebb szárazföldi sáv és még vagy huszonöt hasonlóan értékes terület. A koncepció szerint ezeket a zónákat kiemelten kell védeni, a feladatra fordítható szellemi és pénzügyi erőket ide kell összpontosítani (nem megfeledkezve persze a többi területről sem). Durva becslések szerint egy Mars-expedíció árából az egész elképzelés megvalósítható lenne.
Létezik egy jó magyarországi példa is a fajok mozaikos eloszlásának szemléltetésére. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található egymáshoz egészen közel a talán kevesek által ismert Bátorligeti-ősláp, a Bátorligeti-legelő és a Fényi-erdő. Valamennyi védett terület. Ez tehát egy igazi hazai biodiverzitási forró pont, ahol mindössze néhány száz hektárnyi területen mintegy ötezer növény- és állatfaj él. Csak az összehasonlítás kedvéért: a sok ezer hektáros Hortobágyi, Kiskunsági, Bükki vagy Aggteleki Nemzeti Park területén csupán ennek nagyjából kétszeresére tehető a fajok száma. Logikus tehát a gondolat, hogy itthon is elsősorban a fajokban gazdag területek védelmére összpontosítsunk. Egyre többen gondolkodnak és cselekszenek e szerint. Talán ezt teszi ön is, amikor a környezetében található természetes parkot, kis patakot, facsoportot, lápterületet, sziklagyepet vagy ősfát óvja. Kövessük ezt az elvet, ha már nem tudunk minden fajt felvinni magunkkal a bárkába…
