Máglyát ugyan nem raktunk június 24-én, de tudtuk, hogy e napon született Keresztelő Szent János, Zakariás és Erzsébet fia, s mama beszélt arról is, hogy számos népszokás kötődik Szent Iván éjjeléhez. Régen hatalmas tüzeket gyújtottak ilyenkor, s a fiatalok azok körül táncoltak, énekeltek, gyakran át is ugrották, hogy mindenben szerencséjük legyen. A régi öregek úgy gondolták, ezek a tüzek megvédenek a betegségektől, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. A tűzzel kapcsolatos szertartások és játékok különbözőek az ország egyes tájain. Felsőszentivánon például úgy tartották, hogy a látogatás alkalmával János ugrált édesanyja méhében az örömtől, ezért kell a tüzet háromszor átugrani, hogy közbenjárására a Szentháromság nagyobb kegyelmet adjon. A Rába vidékén nem a tűzé, hanem a vízé a főszerep, ilyenkor tartják a jánoskaeresztést. A csíki székelyeknél e naphoz kapcsolódik az angyalozás. Keresztelő Szent János ünnepének vigíliáján a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban olvasókat és litániákat imádkoztak az összegyűlt szomszédok. A falubéli kislányok (az angyalozók) csoportosan jártak házról házra, köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig tojást, süteményt, pénzt kaptak jutalmul, amit az ünnep végén elosztottak egymás között. Az 1990-es évektől Csíkszentdomokoson és Csíkmadarason újra él e szép hagyomány.
