Az erdőben barátka énekelt, távolabbról egy énekes rigó ismételt strófáit hallottam. Az ösvényen vörösbegy ugrált, de amikor közelebb értem, „cik-cik” hangokkal a bokrok közé suhant. A fák alól kiérve az ösvény eltér az ároktól, ezért a legelőn keresztül indultam a bodzák felé. A fűben apró sáskalárvák ugráltak, hangyák siettek ismeretlen céljuk felé, ciripeltek a mezei tücskök, és szőrös testű tarka poszméhek repültek a réti boglárka sárga virágai felett. Eltűntek a pitypang virágai, helyükön puha szürke gömböcskék ültek és arra vártak, hogy a szél az apró magokkal továbbrepítse őket. Közvetlenül előttem tücsök szaladt be kis odújába. Megálltam, és vártam. Fél perc sem telt bele, bunkós fekete feje újra megjelent, gyanakodva kémlelt felém, de hogy nem mozdultam, villámgyorsan eltűnt a föld alatt. A bokrok előtt a katáng tövisszúró gébics lesett zsákmányra, távolabb tarka tollú fácánkakas szaladt feltartott farokkal a sűrűbe. Sok lehet a levéltetű, mert hamarjában fél tucat katicabogarat láttam. A bodzavirágokon fűzcincér billegette hosszú csápjait, hátrafelé keskenyedő fedőszárnyai barnásvörösen csillogtak.
Hirtelen azt vettem észre, hogy darazsak keringenek körülöttem. Egyre többen jöttek, amikor már láttam azt a talán pocok készítette lyukat, ahol kibe szálltak. A német darázs gyakori rovar, fészkük a föld alatt rejtőzik. Lassan odébb mentem, és a darazsak elmaradtak. Közben eszembe jutott a gyermekkori emlék, amikor talán túl kíváncsi lehettem, mert úgy összeszurkáltak, hogy a fél szemem teljesen bedagadt. Boglárlepkék és fehérlepkék libegtek a legelő felett, de láttam egy szép tűzlepkét is. Az utolsó „apróság” egy nyolcsávos gyalogcincér volt. Szeretem ezt a kis bogarat, gyakran találkozunk. Fedőszárnyai összenőttek, szegényke repülni nem tud, gyalogolni viszont annál jobban.
Fotó: Bécsy László
