Vénusz istennő (Elena Zhidkova) gyönyörvilágából már elég neki. Nyughatatlan lélek, aki a nő két alaptípusa, az őrjítő vamp és az önzetlen-önátadó tisztaság, az égi és földi szerelem között őrlődik- vergődik. Klasszikus – feloldhatatlan – ágostoni dilemma. Tannhäuser hamisítatlan Wagner-hős. Ismeri a „jót”, de teszi a „rosszat”. Tettrekész, dinamikus, ideig-óráig kitartó is, végső soron mégis döntésképtelen. Kiszolgáltatott, aki végül csak megváltójára számíthat. Hétköznapian emberi figura: önző, alapvetően a maga örömét, beteljesedését keresi. A tökéletességet és a megnyugvást „hajszolja” itt, a Földön, persze hiába. Ahogy mindenkinek, ezt végül neki is be kell látnia. De különleges ember is, mint a nagy művészek; végtelenül őszinte: igazi költő… És Oldag olvasatában még határozottabb kontúrokat kap Tannhäuser társadalmi szabályokat megszegő, tabukat döntögető művészjelleme.
A mai környezetbe helyezve anakronizmusokkal teli a wartburgi dalnokverseny, amely a Megasztárhoz vagy a Csillag születikhez hasonló valóságshow, vetélkedő lelkes szurkolókkal, hoszteszekkel, műsorvezetővel. Hermann őrgróf (Bretz Gábor) unatkozva lapozgatja jegyzeteit, mobiltelefonját nézegeti, nem jött-e SMS. Tannhäuser önigazoló szenvedélyességével előbb felkelti az álmodozó Erzsébet (Szabóki Tünde) figyelmét, majd Vénusz-barlangi élményeinek elemezgetésével magára haragítja a dalnokokat és a tévéstúdió közönségét. Ebben az összefüggésben persze elvész a középkori lovagi történet (színpadi) drámája, hiszen a felszínes celebkörben miért is adna okot felháborodásra Tannhäuser kalandozása az erotika világában. Különösen megmosolyogtató, hogy éppen e publikum küldi el Rómába, megtisztító gyalogos zarándoklatra a szégyentelen bűnöst; így azonnal abszurditás forrása is lesz a tömeg nyilvánvaló képmutatása.
Erzsébet áldozata, megváltó halála Oldagnál kevéssé emelkedett; az erdei temető sírjai között megmérgezi magát, miután Tannhäuser nem tér vissza a zarándokokkal. Később hiába a jámbor Wolfram (Lauri Vasar) oltalma, intő szava, a magányosan hazavándorló „megátalkodott bűnös” intravénás aranylövéssel talál(na) újra a Vénuszhoz visszavezető útra… A csoda mégis bekövetkezik. Talán szürkébben, fénytelenebbül, szinte észrevétlenül. Mintha csak gondolnánk, sejtenénk. Mert bízunk benne. Mert másként nem lehet.
Fotó: Csibi Szilvia, Pető Zsuzsa
