A program lényegét tekintve láthatóan a német projektrendszert veszi alapul: megszólította a tehetséges, ambiciózus – de a meglévő rendszerben csak viszonylag lassan előrehaladni képes – fiatal szakembereket, akik szinte a vezetőik, főnökeik lehetőségeit meghaladó anyagi támogatást kapnak szakmai programjaik „külön pályán” történő megvalósításához. Pálinkás professzor – volt kecskeméti piarista diák – három évvel ezelőtt a nyugat-európai, amerikai agyelszívással szemben vette fel a harcot. Itthon akarta biztosítani a természettudományok versenyképességét, hogy a tehetséges fiatal kutatók egzisztenciális és szakmai szempontból valós alternatívaként tekinthessenek a hazai tudományos életre.
Idén most már minket, bölcsészeket is bevontak e projektbe. A pályázat elnyerése azt mutatja, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is folyik olyan jellegű tudományos munka, amelyet az MTA – ezúttal bölcsészeti viszonylatban – értékel és érdemesnek tart a kiemelt támogatásra. Nagy elismerés ez, hiszen mintegy százötvenen pályáztak, köztük az ELTE, a pécsi, a szegedi és a debreceni egyetem bölcsészkarairól is.
Az ötéves futamidejű, százmilliós nagyságrendű pályázati támogatást elsősorban vatikáni történeti kutatásokra kaptuk. Sokrétű, kierjedt témáról van szó, Fraknói Vilmostól napjainkig óriási historiográfiával. A magyar történettudománynak a vatikáni kutatás egyik kiemelt iránya volt az első világháborúig. Ennek a projektnek köszönhetően „nemzetközi versenyképességgel” helyezhetjük vissza e kutatási ágat az őt megillető helyre. Külön is gondolva a magyar katolikus tudományosságra, egyáltalán a katolicizmusra, amely számomra együttesen jelenti az intellektualitást és spiritualitást, a tradíciót és a modernitást. A hitelességről nem is szólva.
