A szerző figyelmeztet, hogy a nagy hitvallók mindig képesek voltak arra, hogy elengedjék pillanatnyilag megformált istenképüket.
Rohr atya arra szólít fel, hogy ne akarjunk rendelkezni Isten felett – a „jöjjön el a te országod” mellé oda kell érteni az „én országom helyébe” kijelentést is. Bírálja azt is, amikor valaki azt gondolja magáról, hogy Istennel kapcsolatban egyedül neki lehet igaza, hogy csak ő birtokolja az igazságot. A szerző más könyveiből is jól ismert stílusához hozzátartozik, hogy sokszor meglepő gondolatokkal próbál bennünket kizökkenteni a megszokott kerékvágásból. Vajon miért férfiként gondoljuk el Istent? – kérdezi. Azért, mert egy nő szájából nem fogadnánk el az erőszak elutasítását vagy a szeresd ellenségedet! parancsát. A keresztények társadalompolitikai kihívása című fejezetben eltér a gazdag ifjú történetének jól ismert, a lényeg mellett elsikló magyarázatától. A gazdagságot tágan értelmezi – hatalom, befolyás vagy bármilyen más függőség –, mely sziklaként zárja el az üdvösségre vezető utat. Rohr atya a cselekvést és az elmélyülést egyaránt fontosnak tartja, ezért is ajánl egy gyakorlatot, melyet akár rövid idő alatt is elvégezhetünk. Képzeljünk el egy folyót, melyen függőségeink, félelmeink hajóként úsznak, majd hagyjuk magunk előtt elhaladni őket. Meg is erősíthetjük képzeletünket azzal, hogy kimondjuk: mindez nem én vagyok, nincs rájuk szükségem. Két fontos tanácsot ad még: ne gyűlöljük ezeket a „hajókat”, és a pozitív függőségeinket is merjük nevükön nevezni, ne csak azokat, melyeket ártalmasnak vélünk.
Hogyan lehet a szabadságot megtalálni és továbbadni? Próbáljuk ki azt az utat, melyet Rohr atya ajánl!
(Richard Rohr: Az elengedés szabadsága. Korda Kiadó, 2012)
