A nemzeti összetartozás napja…

Vannak, akiknek csak a határon túl maradt hegyek hiányoznak, az ott élők nem. Vannak, akik meggondolatlan és indulatos jelszavaikkal lehetetlenné tesznek bármiféle párbeszédet. Vannak, akik nem szeretik, ha mások akárcsak a tények szintjén is beszélnek a megtörténtekről, mert attól félnek, már az is irredentizmus és „magyarkodás” (bármit is jelentsen ez utóbbi). És vannak, akiket nem érdekel, ki mit mond, milyen kormány regnál, kommunizmus van-e vagy vadkapitalizmus, évek óta járnak „ki”, jelen vannak, segítenek, kapcsolatokat ápolnak.

Hogy a trianoni békediktátum okozta fájdalom nem lett kibeszélve, nem lett feldolgozva – ez már szinte közhely. Ahogyan az is, hogy a mindenkori magyar kormánynak nincs könnyű feladata, ha állást kell foglalnia abban, mi is legyen ezzel a dátummal, amelyre így-vagy úgy, de kötelesség is, lelkiismeret dolga is emlékeznünk. Tavaly, a megalakult új parlament a nemzeti összetartozás napjául avanzsálta e dátumot. És természetesen nincs ebben semmi hiba. Mondhatni méltó is, igazságos is. Az elszakíttatás napja legyen lehetőség a hídverésre. A fájdalom napjából kovácsoljunk erényt. Mert nem jó, ha gyászban és búsongva él a magyar akár országhatáron kívül, akár belül, ahogyan ez tavaly is elhangzott a parlamentben.
   
Mégis az emberben támad valamiféle hiányérzet, ha erre a napra „csupán” a fentiek alapján gondolunk. (Ha egyáltalán tudunk csupán így gondolni). Mert egy ember és egy nemzet életében lehetnek szomorú évfordulók, amelyek kérdéses, hogy átnevezhetőek-e, s ha igen, jó lesz-e az nekünk.
   
Nehéz nap ez. Hívhatjuk sok mindennek, át is keresztelhetjük, el is hallgathatjuk. Mégis jó, ha tudjuk, és gyerekeinknek, unokáinknak megtanítjuk: annak a júniusi napnak súlyos következményeit sokan ártatlanul még ma is magukon viselik. Határokon innen, határokon túl. A nemzeti összetartozás és sok minden másnak a jegyében.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .