Egyetemes, ősi tapasztalat, hogy vannak szent helyek, ahol rendszerint olyasmi történik, ami kiemeli az embert hétköznapi életéből. A Kis- és a Nagysomlyó hegye, az ott álló ferences zárda ilyen évszázados szent hely – akárcsak Andocs, Mátraverebély, Máriapócs vagy Jeruzsálem. Európának számos pontja van, ahonnan könnyebb felnézni az égre, mint a hetes busz megállójában állva…
– Az évről évre más arcát mutató ünnep hogyan változott a történelem folyamán?
– Csíksomlyó regionális vallási vonzásköre már a középkorban kialakult, és egészen a XIX. századig töretlenül megmaradt. A vesztes
szabadságharcot követően Erdély 1867-ig közjogilag nem tartozott Magyarországhoz, a kiegyezés után azonban ismét részévé vált, és a csíksomlyói búcsúra elkezdtek magyar, nemzeti ünnepként tekinteni. Trianon után ez a folyamat erősödött, mivel Csíksomlyó leszakadt az összmagyar katolikus területről, és egy ortodox többségű államba került. Az erdélyi magyarság számára a nemzeti kegyhely szerepét kezdte betölteni Somlyó. A helybeli ferences szerzetesség és az egyházi vezetés akkoriban egyaránt nagyon sokat tett azért, hogy megerősödjön ennek a helynek a katolikus kultúrában betöltött szerepe: Ezer székely lány napot indítottak, kiállítást rendeztek, mozgalmak születtek, új viszonyok alakultak az iskola körül is. Így érkezünk el 1940-ig, amikor a második bécsi döntés Észak-Erdélyt visszacsatolta Magyarországhoz. Nem sokkal később pedig egy földrengés megrongálta a templomot, melynek helyrehozatalához országos gyűjtést rendeztek a kormányzó feleségének védnökségével. Így egy egész ország figyelme irányult Csíksomlyóra, melynek eredményeként a bányamunkástól a kultúrpolitikusig rengeteg ember látogatott el oda.
Csíksomlyó Mária-tisztelő karakterével az idők folyamán összeolvadt tehát a nemzeti jelleg, amihez 1945–46-ban társult a politikai várakozás is. Mindenki tudta, hogy kicsi az esélye Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásának, mégis, a békeszerződés aláírása előtt Márton Áron püspök nyolcvan–száz ezer ember előtt mondta ki, hogy az egyház kiáll a magyar kisebbség védelmében, a területek ügyében pedig a helyi emberek akaratának kell döntenie. Így 1945–47-ben a csíksomlyói búcsú nemcsak a Mária-tisztelet egyik központja, nemcsak nemzeti kegyhely, hanem egyúttal kissé politikai demonstráció is lett. Mindezek együtt elég okot adtak arra, hogy 1948-tól, a román kommunista fordulatot követően kikezdjék, Márton Áron 1949. nyári letartóztatása után pedig határozottan betiltsák az ünnepet. A tiltás pedig – természeténél fogva – kiválóan alkalmas arra, hogy az esemény értékét és jelentőségét növelje. A kommunista hatalom tiltása újabb bizonyítéka lett az ünnepnek, a hely szentségének. Így az 1950-es, 1960-as években továbbra is mentek az emberek Csíksomlyóra, annak ellenére, hogy repülőgép-gyakorlatokkal és egyéb programmal próbálták zavarni az ünneplést. A fordulat az 1960-as évek végén, az új közigazgatási rend bevezetésével történt meg. Létrehozták az előzmények és hagyomány nélküli Hargita megyét, kulturális okokból szükség lett a csíksomlyói orgonahangversenyekre, majd egyre inkább oldódott a politikai szorítás.
– Népi vallásos tradíció vagy hivatalos egyházi döntések köré szerveződött a búcsús gyakorlat?
– Szorosan összefonódik a népi katolikus hagyomány, a ferences szerzetesi tradíció és egyfajta hagyományos székely határvédelmi öntudat. Ezeken kívül a kulturális, politikai és a vallási vonatkozások is szétválaszthatatlanul összetartoznak – ma is érzékelhető az egyensúlyozás, hogy melyik oldal kerüljön túlsúlyba.
Érdekesen él együtt a tradicionális, hivatalos egyházi ünneprend és a populáris, népi vallásos szokásvilág. Feltehető, hogy utóbbiban olyan elemek is akadnak, melyek eredete esetleg megelőzte a kereszténység felvételét. A pünkösdi búcsú esetében egyszerre veszünk részt Szentlélekünnepen, Mária-ünnepen, és gondolunk Krisztus kínszenvedésére a keresztút és a passiójátékok révén.
– Testet és lelket tisztító hajnali napsütés, lassan hömpölygő tömegek és énekek, összekapaszkodó emberek a templomban – mind jellegzetes pillanatfelvételei az ünnepnek. Melyek a somlyói búcsú kifejezetten paraliturgikus elemei?
– A legismertebb a hajnali napvárás. Pünkösd szombatján és vasárnap a hagyományt követve nézik a csángók a felkelő Napot a hegy gerincéből. A kelő Nap felé fordulni összetett kézzel – természetes emberi gesztus. Ha az ember imádkozva várja a napkeltét, nem fordít hátat neki. Sokan ebben a pogány napkultusz egyfajta folytatását látják, de ez nehezen igazolható.
A napváráshoz csatlakozik a keresztény hagyomány, mely a Napban a Szentlelket, az Oltáriszentséget látja, ebben kiváltképp elöl járnak a moldvai csángók, akik mindezt nemcsak nézik, hanem elbeszélik, kommentálják és tovább is örökítik.
Bár sok más búcsújáró helyen is része az eseménynek, itt különleges módon a templomban zajlott és zajlik az éjszakai virrasztás. A helyszínből következik, hogy egységet alkot az ébrenlét és az alvás, a szent és a profán cselekedetek sokasága. Amit Mircea Eliade kettévág szentre és profánra, azt Csíksomlyó egyesíti: a szent térben az alvás is megszentelődik, az ébren töltött ima és ének pedig egy kicsit profanizálódik. Nem szoktunk olyan helyen imádkozni, ahol körülöttünk az emberek épp álomba szenderülnek. A maga módján ez gyönyörű, és az 1990-es évekig teljesen spontán módon alakult ki.
– Mária is szerepet kap az ünnep során?
– Természetesen, hiszen a régi formájában két napig tartott a búcsú, aki pedig végig ott volt, az meggyónt, legalább kétszer részt vett szentmisén, megáldozott, és egyszer biztosan bement a templomba, hogy „felmenjen Máriához” és megérintse a kegyszobrot. A testi érintésnek (több más búcsújáró hely szokásához hasonlóan) szintén paraliturgikus jellege van. Ez történhet tárgyakkal is: kalappal, imakönyvvel, szemüveggel, kendővel, sállal – ami egyfajta elkérése annak az energiának, mely az égi világból ered. A hit úgy tartotta, hogy a Mária-szoborral való érintkezés által a tárgyak mágikus módon feltöltődtek, hazaérkezve ezért nagy becsbe kerültek, továbbadták a felvett energiát, azaz a szentelményekhez hasonlóan „működtek”.
– Beszélt erről a tapasztalásról ottaniakkal?
– Igen, beszélgettem velük, és láttam, amint a Napba néznek egy kifeszített harisnyadarabon vagy egy kormos üvegcserépen keresztül, hogy ne vakítsa a szemüket az erős fény. Eleven tehát az a hit, hogy a Napba tekintés által átlátunk a túlvilágra. Ősi igénye az embernek, hogy a maga szűk környezetében elérhetővé, átélhetővé tegye az Úristen létezését és mindazt, ami a földi dolgokon túlmutat. A somlyói hajnali napvárás körül viszont mára egy profánabb, színházszerű jelenség is kialakult: vannak emberek, akik a napfelkeltét látják és átélik, de vannak olyanok is, akik nézik azokat, akik hisznek. Jönnek, akik a kereszténységet másképp értelmezik, vagy a kereszténység előtti ősi magyar vallási tradíciókat kiváltképp fontosnak érzik.
– Ebből következhet, hogy vannak, akik Babba Mária és Szűz Mária között közvetlen átmenetet gondolnak?
– Babba Mária alakját Daczó Árpád Lukács ferences páter hozta elő a néphitből, főként az eldugott Kostelekről származó történetek alapján. Többször publikált a témában, könyvet is írt róla, de én régóta kételkedve fogadom ezt a felfogást. Úgy gondolom, hogy Szűz Mária az egyetemes egyház legszentebb nőalakja, Istenszülő, aminél nagyobb emberi méltóság nincs; aki tehát egy kisebb közösség számára speciális alakot farag belőle és annak különleges tiszteletét várja el, nem jó úton jár.
– Volt a magyarságnak a kereszténységet megelőzően olyan nőalakja, akit kiváltképpen tisztelt?
– Biztos tudásunk nincs erről, mert nincsenek forrásaink. Ha volt ilyen, akkor nem kizárt, hogy egy ilyen női alak összeér, találkozik a
keresztény Máriával. Hogy ezt a nőalakot Babba Máriának vagy Kedd Asszonyának nevezték-e, nem tudjuk, de nem látom értelmét, hogy a kereszténység felvétele után ezer évvel elkezdjünk egy ilyen régebbi „istenanyát” kiváltképp tisztelni. Ha úgy tetszik: Szűz Máriáról a hiteles forrásaink és a hitünk kétezer éves, Babba Máriáról pedig harminc–negyven évvel ezelőttről vannak az első feljegyzett történeteink.
– Milyen üzenete van az egyéneket, kis és nagy közösségeket egyaránt megmozgató eseménynek?
– A kollektív üzenetnek mindenképp része, hogy a Krisztust szülő Anya, a pünkösdkor kiáradó Szentlélek – aki a megértés adományát hozta el – képessé tesz arra, hogy közösségben éljünk egymással. Számomra sokszor megrendítő ennek az élménye. Megnehezíti ugyan az átélést, hogy az idők során sok minden rakódott rá az ünnep lényegére, aminek következtében a vallási élményhez csak akkor lehetséges hozzájutni, ha sikerül függetleníteni magunkat az üzleti, turisztikai, ideológiai, politikai tényezőktől. Ha ez sikerül, valósággal átrendezi a lelket, hogy találkozhat és beleoldódhat a Somlyón megtapasztalható nagyon mély hitbe.
Fotó: Cser
