Sziklaszilárd jelleméről, megalkuvást nem ismerő magatartásáról és életpályájáról beszélt. Kiemelte: a kommunisták börtönében hosszú évekig raboskodó jezsuita fehér mártír szabadulása után negyven évet (1963–2003) Piliscsabán, a megváltós nővérek öregotthonában töltött, gazdasági beszerző, a nővérek lelkivezetője és alkalmi lelkipásztor volt. A rendszerváltás után részt vett az újjáéledő rendtartomány munkájában, országszerte lelkigyakorlatot tartott, lelkipásztori munkát végzett. A kommunista időkben Casaroli bíboros Ostpolitikájáról és Lékai bíboros „kis lépéseiről” megvolt a jogosan kemény véleménye… Szabó páter erős jellemű rendtársa, mestere életpályájáról, meg nem alkuvó hűségéről beszélt. Befejező mondata így szólt: „Pálos Antal Krisztussal járta kálváriáját, börtönéveit »kegyelmi időszaknak« tartotta, hiszen osztozott Mestere sorsában, akinek követéséről annyiszor elmélkedett Ignác atyánk lelkigyakorlataiban.”
Az emléktáblát Forrai Tamás tartományfőnök szentelte meg, imádságában az üdvözültek sorából arra kérte a 2005-ben elköltözött szerzetest, hogy imádkozzék a közösségért és a magyarságért.
Délután, a Klotild-napi ünnepségen Lázár Kovács Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezetője a Pálos Antalról készített filmbemutató keretében előadást tartott. Vele beszélgettem.
– Hogyan jött az elhatározás emléktábla elhelyezéséről?
– Az ötödik Klotild-napon Pálos Antal posztumusz Klotild-díjat kapott itteni sokéves munkálkodásáért.
– Előadásából kiderült, hogy személyes kapcsolatban volt a díjazottal.
– Életének tizenhat-tizenhét esztendejében én intéztem személyes ügyeit. A lelkiatyám volt. Idejártam az egyetemre tanítani, hetente többször találkoztunk.
– Bizonyára a mostani emlékezés szervezésében is részt vett…
– Igen, de az önkormányzat és Csíky Gábor egyesületi elnök szerepét kell kiemelnem. Az utóbbi eddig is sokat tett a település szellemi örökségének gondozásáért, és jól ismerte Pálos Antalt…
– Szabó Ferenccel közös könyvük a Pálos Antal emlékezete.
– Két éve jelent meg a Szent István Társulatnál. A könyv szerkesztői vagyunk, de a saját írásainkat sem hagytuk ki. Kuklay Antal körömi plébános, művészettörténész hívta fel a figyelmemet először a kőkemény jezsuitára, aki olyan volt, mint egy óriási bálna: időnként feljött a tengermélyből, megnézte a könnyűbúvárokat, aztán leereszkedett a hideg sötétbe. Ez volt a lételeme. A mélység. Erre született.
– Szinte legendássá vált börtönéveiben a „pártalapítása”…
– Az MKD: Mindent Krisztus Dicsőségére! A börtönben elővették:
– Pálos, maguk miféle szervezkedésbe kezdtek, mi ez az MKD-s üzengetés? Pálos azonnal visszavágta: MKD, vagyis Meg Kell Dögleni. Ártatlan tréfa, de mindennél jellemzőbb történet Pálos élet iránti olthatatlan vágyáról, robusztus, paraszti belső egészségéről, imádsággal kiküzdött derűjéről, amelyek nála az irónia és az önirónia, a figyelmes és minden helyzetben életre kapó humor forrásaként szolgáltak.
– Mint lelki-szellemi vezetőt mi jellemezte?
– Az említetett, tágas „bálnaperspektíva”: nagyobb szabadságot adott, mint amennyire képesek voltunk mi, lelki gyermekei. Azonban ha valaki a szabadságot rosszul értelmezte, nagy „pofont” kapott tőle. Fölvázolta a lehetőségeket, és érezte, mikor kell megszólalnia. Voltak helyzetek, amikor ezt mondta: Így ne! Volt egy szellemi, lelki skálája, amelyen gondolatban elhelyezte az embereket. A nulla volt az egészséges belső világú, világképű, pszichéjű ember. Szerinte csak egyvalaki volt ilyen az emberek történetében. Nem mondta meg, kire gondol, de ha az igazi antropológia a krisztológia, sejthető, kire gondolhatott. A száz százalék: a teljesen szétesett ember. Magát tizenöt százalék körül helyezte el. Ezt a skálajátékot haláláig játszottuk, amikor valakinek valamire való képességéről, vállalásairól beszélgettünk.
– Melyek voltak a legfőbb erényei?
– Moralitása: erkölcsi zsenialitása, jezsuita egyházhűsége és magyarsága. Nem volt revansista. A nyelv, a kultúra határozta meg a szemléletét, de nem volt kultúrvallásos. Történelem, érzelmek, szellemi teljesítmények: minden a helyére került, ha ő rájuk nézett. Szinte sütött belőle a normalitás, ami erkölcsi zsenialitásának alapja volt. Ez a zsenialitás nem válogatós. A mindenséggel beszélget. Kovász, aki a keserűséget is humorrá transzponálja. Köszvényes lábbal is…
Az ötödik Klotild-napon Makovecz Imre építőművész a Piliscsaba díszpolgára címet kapta. A kitüntetettet a Habsburg–Lotaringiai család képviseletében gróf Seremetyeff-Papp János méltatta.
