A húszas évek elején néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt. De jegygyűrűjét visszaküldte. Ekkoriban kezdett befelé, egy addig ismeretlen hangra figyelni. Hivatásáért folytatott harca tíz évig tartott.
A Szociális Testvérek Társaságával 1927-ben ismerkedett meg. Két évvel később jelentkezett közéjük. Első fogadalmát 1930 pünkösdjén tette le. Jelmondata ennyi volt: „Alleluja!” 1932 őszétől megfeszített tempóban dolgozott. Komáromban irányította a karitász munkáját, gyermekkonyhára felügyelt, heti huszonhat órában hittant tanított, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott. Eszterházy Lujzával létrehozzák a Katholikus Nőszövetséget.
A második világháború Sára életébe is beleszólt. Misszióba szeretett volna menni, de az egyre súlyosabb hazai helyzet ezt nem tette lehetővé. A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből is. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel százan Sára testvérnek, aki naplójába ezt írta: „A kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek.”
1944. december 27-én a nyilasok körülzárták Pesten a Bokréta utcai munkásnőotthont, amelyet Sára vezetett. Zsidó emberek után kutattak. Végül őt és öt társát elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mindannyiukat a jeges Dunába lőtték. Salkaházi Sárát 2006. szeptember 17-én emelték a boldogok sorába.
