Ezért nem meglepő, hogy nagy érdeklődés kísérte az április 10-i eseményt, amelyen két megsárgult lapon a Petőfi-kézirat is kalapács alá került. Mellette a költővel kapcsolatos több ábrázolásra, festményre, metszetre, érmére, plakettre, könyvre, valamint a kor jellemző művészeti tárgyaira is lehetett licitálni. A gyűjtők nagy lázban égtek aznap. Egy kelet-ázsiai fiatalember több metszetet, divatképet, műtárgyat vett, és ő vitte el az 1949-es Petőfi-centenárium alkalmából kiadott kitüntetést is.
A szervezők stílusosan az utolsó, 101. számú tételnek hagyták a nagy értékű kéziratot. Feszült izgalom kísérte az aukcióvezető minden szavát, a helyszínen néma csend honolt, nem licitált senki. Végül egy telefonos vevő adta meg az összeget. Így alapáron ütötték le a páratlanul ritka papirosokat.
A kincs egyébként egy neve elhallgatását kérő budapesti családtól került a galériához. A tulajdonosok több mint fél évszázada őrizték a finom lapokat, amelyeket egykor ajándékba kaptak. Tisztában voltak azzal, hogy a kézirat Petőfi-verseket tartalmaz. De azzal, hogy mekkora kulturális ritkaságot rejt a fiókjuk, csak tavaly ősszel szembesültek, amikor bevitték a Csók István Antikvitás galériába. Ekkor döntöttek úgy, hogy eladják.
A kézirat eredetiségének megállapításához vizsgálatok sorára volt szükség. A Szépművészeti Múzeum restaurátorműhelyében előbb a papír és a tinta korhűségét ellenőrizték, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum szakértői és más, független Petőfi-kutatók mondták ki, hogy a kézirat minden kétséget kizáróan eredeti.
A sárga lapok két vers teljes szövegét, valamint egy harmadik költemény első két versszakát őrzik. Mindhárom a forradalom időszakának eseményeit, hangulatát tükrözi. A Mit csinálsz, mit varrogatsz ott? kezdetű vers alatt Petőfi Sándor aláírása és az 1848-as dátum szerepel. A Két ország ölelkezése című költemény is aláírt, alcímszerű, „az 1848-as Uniókor” datálással. A munkácsi várban című versből az első két strófa fért a papírra, vélhetően valahol megvan a folytatása is. Az új tulajdonos magyar magánszemély, akiről annyit tudhatunk, hogy nem idegen tőle az együttműködés gondolata valamely közgyűjteménnyel.
