Van, amelyik egy ókeresztény kor óta ismert vándormotívumot visz tovább, a másikban feltűnik az ős-Faust kezdeménye, néhány rege pedig a balladák hangján szól… Vezérmotívumként a rózsafüzér mellett fontos szerepet kapnak a csodás Mária-ábrázolások. Közülük az egyik legérdekesebb a budavári Nagyboldogasszony-templom ma is látható, „törökűző” Szűzanya szobra.
Az idős komédiásról szóló XIII. századi jámbor legenda az egyszerű szívek mindennél értékesebb áldozatát példázza. Anatole France novellát írt a témából; a cluny bencés apátságban játszódó történetet Jules Massenet dolgozta fel Miasszonyuk bohóca (1902, Monte-Carlo) című operájában.
A nagyalakú, vékony kötetet elsősorban Sinkó Veronika részletgazdag, gótikus-reneszánsz kódexvilágot idéző, iniciálé szépségű képei miatt érdemes fellapozni. Némi hiányérzetet kelthet az olvasóban, hogy nem tud igazán elmerülni egy-egy históriában; a legendárium néhány darabja olyan rövidke, mintha lexikonszócikk vagy egy igényesebb útikönyv helytörténeti érdekességeket felvető „keretes megjegyzése” lenne. Jóllehet gyermekirodalomról van szó, a felnőtt (fel)olvasók kedvéért, ismeretterjesztő célból érdemes lett volna minden esetben feltüntetni a közölt regék (ős)forrását is.
(A Móra Kiadó gondozásában megjelent kötet kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)