A most ötvenötödik születésnapját ünneplő Contreras kötetcímének (Cuaderno de Budapest) fordítása kettős: Budapesti füzet, amennyiben Budapestről szól, illetve amennyiben megkülönbözteti magát a ciklus (Cuaderno del insomnio, 1997; Cuadernos de humo, 2000) többi tagjától. Contreras versei egy hat hónapos tanulmányi szabadság gyümölcsei, a budapesti elmélyülésnek, ismerkedésnek, a magyar nyelv ízlelgetésének konklúziói. A kötet nyelve spanyol, néha-néha magyar szavakkal ízesítve. Nem ok nélkül, hiszen a költő a magyar kultúra lelkes rajongójaként beszéli nyelvünket. A magyar szavak mégis csupán hangfoszlányok, hangköltészeti szótagproduktumok, amelyek inkább zenéjükkel hathatnak az (idegen nyelvű) olvasóra. Javier Contreras a tudományok poliglott embere: beszéli a spanyol irodalom nyelvét, hiszen költő és író, és egyetemi tanárként otthonosan mozog a filmművészet és a koreográfia területén is. Egy már-már lassan hétköznapi fogalommá fakuló szóval illethetnénk őt: interdiszciplináris ember.
A kötetben lépten-nyomon ajánlásokat olvashatunk: általánosságban a magyar nyelvnek és irodalomnak (József Attila spanyol nyelvre átültetett sorai, illetve a Változatok című vers), a magyar kultúrának (a címlap a Schedel Budáját citálja), illetve tanár(ai)nak, feleségének, barátainak. Szükséges megjegyeznünk: a kötet nem teljes, hiszen műfaji okokból kimaradt a mexikói magyartanárához írt elbeszélés, amely majd a következő években láthat napvilágot. A kötet valójában egy négy részre tagolt napló, amely beszámol a reménytelenségben sem szűnő reményről és várakozásról, a hiábavaló cél- és útkeresésről, az érzelmek együttes (újra)átéléséről. A nyitókép már-már idilli: a Nemzeti Múzeum panteonkertjének leírása, illetve a délután ötödik órájának Margit-szigeti lenyomata. Később az első találkozás a nehézségekkel, mely haragot, majd halált szül. Utánuk pedig csak kérdőjeles félelem marad. A költő a részletek felé fordul: a komolysággal incselkedő gyufa fénye, a szekrénybe rejtett ruhák mormogása, az asztalra kitett poharak s kanalak trillázása felé… A második rész a szerelméről szól: realisztikusan részletezőn, megfosztva minden öltöztető érzelemtől, aprólékos vizsgálatának tárgyául téve. Tizenöt év együttélése hiánnyá és az újrakezdés imájává lényegül.
A versek „technikai” lételeme a szavakkal való játék, érzelmi hátterük a szeretet. Javier Contreras a magánéletben a hagyományok embere: azé, aki édesapjának még a halottak napján mexikói szokás szerint italt és ételt ajánl, azé, aki Lourdes-ot feleségének vágyja, s akként szólítja magyar nyelvű ajánlásában. Mert végül is a kötet hozzá íródott érzelmek úti beszámolójaként egy másik, se nem öregebb, se nem fiatalabb földrészről.
