A liturgia e teljesség hordozója: a hitre vezető igét itt hallgatjuk és ünnepeljük mint közösség; üdvösségünk munkáló erői és rítusai, a szentségek lényegileg liturgiák. „Ahol Krisztus Jézus van, ott van a katolikus egyház” – mondta Antiochiai Szent Ignác, és ez a teljes (!) és valós jelenlét az egyház életében a liturgiában éri el a csúcspontját.
A liturgia apostoli is, és ezt több rétegben kell értenünk. Az apostolok adták át nekünk, mert ők kapták magától Jézustól. A liturgia „sorsa” tehát mindig az apostoli közösség felelőssége és küldetése, ezért nem lehet helye a liturgiában olyan önkényességnek, amely a szabályostól eltér. A liturgia tehát a szent hagyományhoz tartozik, és így elválaszthatatlan a Szentírástól – hiszen az első keresztény közösségek a Szentírással csak a liturgián keresztül találkoztak, az első iratok is az ünneplésre összegyűlt közösség számára íródtak, ott hangzottak el. Az apostoliság tehát garancia arra, hogy a mi liturgiánk és az apostolok liturgiája teljes mértékben fedik egymást, mind a ritualitásban, mind a kegyelmi hatásban. E garancia nélkül a liturgia nem teljesíthetné a küldetését a világ üdvösségének szolgálatában.
