A férfi kenyérpirító, a nő harmonika. Ezeket a metaforákat egy tévésorozat egyik epizódjában hallottam néhány héttel ezelőtt. Jóllehet a fenti megállapítás sztereotípiákon, azaz az egyéni különbségeket figyelmen kívül hagyó, általánosító és túlegyszerűsítő vélekedéseken alapul, összességében mégis jól megragadja a két nem közötti leglényegesebb különbségeket. A férfira leginkább a gyakorlatias feladatmegoldás jellemző, az ezzel járó egyszerűséggel és „szögletességgel” együtt. Működtetéséhez egyetlen gomb is elég. A nő ezzel szemben sokkal összetettebb „műszer”, számtalan gombbal és billentyűvel. Létének célja túlmutat a puszta praktikumon: szépséget, harmóniát visz a világba, egyik legfontosabb sajátossága pedig az, hogy rendkívül cizellált módon képes kommunikálni az érzelmeket (amit egy kenyérpirítótól sokkal kevésbé várhatunk el).
A férfiak és a nők működési különbségeinek oka a biológiai differenciák mellett elsősorban az eltérő nevelésben keresendő. A fiúk viszonylag korán megtanulják, hogy az érzelmek kimutatása (például a sírás) „nem férfias dolog”, a lányoknál viszont a nyílt agresszió kerül gyorsan „tiltólistára”. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy érzéketlen vagy nem szereti a párját az a férfi, aki csak ritkán fejezi ki az érzelmeit; ugyanakkor a legtöbb esetben a „duzzogásba” – szakszóval passzív agresszióba – menekülő nő sem előre megfontolt szándékkal teszi ezt, hanem mert úgy érzi, dühe kifejezésére az adott pillanatban nincs más eszköze.
Amennyiben párkapcsolatunk kritikus pillanataiban képesek vagyunk szem előtt tartani a fenti különbségeket, empatikusabban és toleránsabban fogunk tudni közelíteni partnerünkhöz, ami lehetővé teszi a felmerülő problémák hatékonyabb kezelését.
a szerző pszichológus, családgondozó
