– Nagyon örülök, hogy a kuratórium ilyen tartalmas, a díj rangjához méltó ünnepséget szervezett! Meglepett, hogy a sajtóban milyen nagy nyilvánosságot kapott, s hogy milyen sokan eljöttek. Engem főként az vonz Balassi Bálint személyéhez, hogy ő volt a lélek vívódásainak, az ember lelki életének első nagy felfedezője és megfogalmazója a magyar költészetben. Hiszen bűnös lélek volt: egyik legfontosabb költői témája a bűnbánat, a bocsánatkérés a Teremtőtől.
Már fiatalkoromban is megragadott, hogy ez a négyszáz éve élt költő milyen modern hangon szól hozzám. S ma is így vagyok ezzel: nyelvezetével, versformáival, a mindent vallás magatartásával lenyűgöz. Igen, az istenhit és a szerelem… Vannak költők (például Vörösmarty Mihály) akik alig-alig írtak Istenről, illetve olyanok is, akik csak elvétve írtak szerelmes verset – Arany János volt ilyen. Mindamellett elmondható, hogy a világirodalom nagy lírikusait általában egészen lefoglalta a kérdéskör: hogyan kerültek a világra, ki teremtette a világot, milyen sors rendeltetett az embernek és a költészetnek a világon. S a lehető legtermészetesebb módon a költő legfőbb témája a szerelem a maga mélyrétegeivel: abból származnak a leggyötrőbb fájdalmak, hiszen a szerelem mindig irtózatos bonyodalmakkal jár, ugyanakkor a szerelem a legnagyobb súgó, ösztönző.
Balassi kardjával a kezemben inkább utóvédharcosnak tartom magam, mint végvári vitéznek. Az amerikai civilizáció következtében a költészet helyzete annyira megváltozott, hogy győzelemre már aligha, csak fokozatos visszavonulásra vagyunk képesek. A líra eredeti állásait megvédeni ma már nem lehet.
