A téli fagyban hófehéren szikrázik a torony, az épület mellett nagy a mozgás, gyerekek cipelnek padokat, fekete, ünneplőbe öltözött felnőttek jönnek később, majd a tizenegy órai harangszóra tanáraik vezetésével fegyelmezett sorokban lépegetnek a templom felé a szemközti iskolaépületből a kisebb-nagyobb diákcsoportok. A templom megtelik. A gyerekek és nevelőik vidám fegyelemmel – igen, van ilyen, amikor nem parancsra áll vigyázzba az ember lelke – várják az ünnep kezdetét. Sédyné Esztergár Klára igazgatónő köszönti a megjelenteket. Az iskola történetét felvázoló beszéd közben gyakran hangzik el a „köszönöm” szó, hiszen sokak munkájának gyümölcse érett be mostanra.
Erdő Péter bíboros mutatta be az ünnepen a hálaadó szentmisét. Szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a hit, a tudás és a nevelés szerves egységet alkot, s az a kötelességünk, hogy szívvel-lélekkel munkálkodjunk az iskoláinkban folyó munka minőségének megőrzésén. Megemlítette, hogy az egyik alapvető ok, amiért az egyház iskolákat működtet, az irgalmasság. A keresztény szeretet kötelez bennünket a rászoruló emberek segítésére, s kötelességeink között kiemelkedő helyen áll a tanítás. A nagy tanító rendek nem kulturális tradíciókból születtek, hanem irgalmasságból. Tanítani akarták a szegényeket, hogy azok olyan ismereteket szerezzenek, amelyek birtokában aztán tisztességes munkát végezhetnek. Ezek a gondolatok ösztönözték Bosco Szent Jánost, amikor nevelni kezdte a szegény gyerekeket – mondta a bíboros. A katolikus iskola megbízhatóan és hatékonyan adja át az ismereteket, úgy, hogy azok szorosan összefüggnek a tisztességes munka megbecsülésével: alapelv, hogy nem az a sikeres ember, aki munka nélkül sok pénzt szerez, hanem az, aki a többi ember igazi javát szolgálja, aki jól végzett munkájával igazi értéket teremt. Amikor a világban sokan nehezen jutnak hozzá az értékteremtő tudáshoz, különösen fontos, hogy egyházunk ilyen iskolákat építsen és működtessen, mint amilyen a Don Bosco is – tette hozzá Erdő Péter.
Fotó: Kissimon István
