A Herceg

Her­ceg­nek, her­ce­gi csa­lád­ba szü­le­tett, va­gyis a mi kép­ze­le­tünk szá­má­ra egye­ne­sen egy me­sé­be, ám ez szá­má­ra hosz­­szú éve­ken át in­kább bün­te­tés­szám­ba ment. Es­ter­házy Pált (1901–1989) a ze­ne, a bo­ta­ni­ka és a nyel­vek von­zot­ták (ki­vá­ló zon­go­ris­ta volt, és nyolc nyel­ven meg­ta­nult), ám ap­ja ha­lá­la mi­att ti­zen­ki­lenc éves ko­rá­ban rá­sza­kadt az Es­ter­házy-bir­to­kok gond­ja. Nem­csak hogy vál­lal­ta a fel­ada­tot, ha­nem ki­fe­je­zet­ten am­bi­ci­ó­zus gaz­dál­ko­dó­vá vált. A XX. szá­zad mind­két dik­ta­tú­rá­já­val meg­gyűlt a ba­ja: a ná­cik­nak is, a kom­mu­nis­ták­nak is az Es­ter­házy-va­gyon­ra fájt a fo­guk. A nyi­las idők­ben min­den koc­ká­za­tot vál­lal­va zsi­dó­kat men­tett. Rákosiék a Mindszenty-per vád­lott­ja­ként, ko­holt vá­dak alap­ján ti­zen­öt év­re be­bör­tö­nöz­tet­ték. 1956-ban el­hagy­ta az or­szá­got, és Svájc­ban te­le­pe­dett le. Az egy­ko­ri pi­a­ris­ta di­ák, no­ha ek­kor­tól, a csa­lád auszt­ri­ai bir­tok­ré­szei ré­vén a vi­lág két­száz leg­gaz­da­gabb em­be­re kö­zé tar­to­zott, nem el­ső­sor­ban pén­zé­ről, ha­nem mun­ka­sze­re­te­té­ről, mű­vé­szet­pár­to­lá­sá­ról, ne­mes gon­dol­ko­dá­sá­ról, em­be­ri ki­vá­ló­sá­gá­ról volt is­mert. Olyan kor­ba szü­le­tett, amely igen­csak em­bert pró­bá­ló, ge­rin­cet haj­lí­tó volt. ő azon­ban ki­áll­ta a pró­bá­kat. Her­ceg volt és ma­radt, sa­ját jo­gán is.