Karasszon István, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetőjének legújabb könyve ezt a címet viseli: Az Ószövetség regénye. Műfajilag azonban nem a szépirodalomhoz, inkább a kutatástörténethez tartozik. A cím mégsem félrevezető, hiszen a szerző szellemes és olvasmányos módon mutatja be kötetében az Ószövetség kialakulásáról alkotott elméleteket.
A reformáció minden más tekintély elvetésével egyedül a Szentírásra kívánta alapozni a keresztény tanítást. Ennek pedig az lett a szükségszerű következménye, hogy a Biblia felépítése és az egyes könyvek műfaja sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint a megelőző évszázadokban. Ugyanakkor Karasszon professzor már könyve elején felhívja a figyelmet, hogy a tudományos vizsgálat nem protestáns vállalkozás volt: katolikus gondolkodók – például Richard Simon – is ott voltak, amikor a szövegeket kritikai szempontból kezdték vizsgálni. Ez esetben a „kritikai” jelzőn persze nem bírálatot, hanem tüzetes és alapos tanulmányozást kell érteni. Azt gondolhatnánk, az Ószövetség tudományos vizsgálata egyidejű a reformációval. Bár a XVII. században már többen is foglalkoztak a témával, az ószövetségi tanszékek csak a XIX. század második felében jöttek létre. Ez természetesen nem akadályozta meg a téma iránt érdeklődő tudósokat, hogy már ez előtt magas színvonalon vizsgálják a szentírási könyvek létrejöttének körülményeit.
A szerző szinte minden olyan tudósról ejt néhány szót, aki valamivel hozzájárult az Ószövetség kutatásához. Röviden kitér a fontosabb életrajzi eseményekre, a kapcsolatokra, amelyek lehettek barátiak, tanítványiak vagy éppen rivalizálók is. Nemcsak azt emeli ki, amiben e tudósok meghatározót alkottak, hanem ír fatális tévedéseikről is. A nagy nevek mellett – például Julius Wellhausen vagy Gerhard von Rad – megemlíti azokat is, akikkel ma már csak a tudománytörténészek foglalkoznak. A mű zárásaként pedig felsorolja a kortárs kutatókat, ezzel is jelezve, hogy a „könyvnek vége ugyan, de a keresésnek nem”.
(Karasszon István: Az Ószövetség regénye. Sapientia Főiskola – L’Harmattan, 2011)
