Hogyan is fogalmazzak? Nem ezt vártam tőlük. Az életem, igen, bátran állíthatom, gyökeres fordulatot vett a külföldi egyetemen töltött egy év alatt, amikor találkoztam Jézussal, és átadtam neki életem irányítását. Azt hittem, ennek a hírnek csakis örülni lehet. Bár, ha belegondolok, ma már értem aggodalmukat. A repülőre egy kétségbeesetten célt kereső, sokszor búskomor, legtöbbször káromkodó és reménytelen-sikertelen párkapcsolatokban vergődő huszonöt éves nő szállt fel… és egy céltudatos, magabiztos, békét sugárzó, derűs jellem szállt le. Jogos volt a feltételezésük, hogy itt valami komoly agymosás történt, és hogy akik ezt elvégezték rajtam, egyszer eljönnek értem…
Miután túltettem magam a tényen, hogy családom újjászületésemet aggodalommal és nem kis meg nem értéssel fogadja, elhatároztam, hogy „megtérítem őket”. Kiselőadást tartottam nekik mindazokról a dolgokról, amelyeket Isten megvilágosított nekem (igen, igen, jegyzettel, könyvvel, Bibliával felszerelkezve, habzó szájjal, csillogó szemekkel), és minden felvetődő témából rövid időn belül Jézusra tereltem a szót (rémisztő, mi?).
Eleinte meghallgatták erőlködésemet, vagy vitatkoztak velem (egy friss hívővel – aki főleg érzelmektől fűtött, és nem az Ige alapos, csendes ismeretéből kommunikál – elég nehéz), aztán elhallgattak ők is, én is. Nem értettem, Isten miért nem szólítja meg őket is olyan elementáris erővel, mint ahogyan engem Angliában. Lelkesedésem alábbhagyott, sőt, jött a Vádló is, aki meggyőzött, hogy az én hitemmel van a baj, amely nem elég „jó illatú” ahhoz, hogy a családomnak is vonzó legyen… Feladtam. Igen, mondhatni, feladtam a közvetlen „térítőmunkát”. Végre Isten is „szóhoz juthatott”!
Isten ugyanis azt mondja a Bibliában, hogy az ő szava nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi, amit akar (és szerencsés lesz ott, ahova küldte; Ézsaiás 55,11). Vagyis az átadott, elmondott Ige elkezd dolgozni az ember szívében, és lassan, de biztosan (!) változást hoz. Néha rengeteg idő (csendes „őrlődéssel” töltött nap, hónap, év) kell hozzá, míg Isten beszéde „beérik” egy kemény, fél évszázada „terméketlen” szívben. Ezért kell hagynunk, és türelemmel várnunk, hogy bizonyságaink, elmondott Igéink hassanak környezetünk, családunk szívében.
Aztán hamarosan arra is rájöttem, hogy az okfejtések helyett a csendes életbizonyság is rendkívül meggyőző erejű. Röviddel később ugyanis találkoztam a férfival, akinek ma már (közel négy éve) a felesége vagyok. Társamat az Úrtól kértem és kaptam, aki egy hónapos „randizás” után kérte meg a kezemet, és tíz hónapos jegyesség után vett feleségül. Ez az időszak még nagyobb aggodalommal töltötte el a szüleimet. Addigra már végigasszisztáltak pár átbőgött éjszakát, szerelmi csalódást, joggal hihették, hogy „ez” sem lesz más, mint az előzők. A„hab a tortán” a tiszta jegyesség volt, amely végleg kiborította őket. A menyegzői fotókon temetésre érkezett házaspárként festenek, és nem is titkolták, hogy milyen jövőt jósolnak a kapcsolatnak. Istenhívő, figyelmes, türelmes, csendes férjem aztán belopta magát a szívükbe. Az a tény, hogy egymás mellett álltunk betegségekben, munkahelyi problémákban, az, hogy közösen szolgálunk és imádjuk az Urat, elgondolkodtatta őket.
Hogy miből gondolom ezt? Apró(nak nem mondható) jelekből. A műtétem (vetélésem, sikertelen próbálkozásaink stb.) után édesapám, aki Isten nevét, hmm, hogy is mondjam, eddig csak „hiába vette fel”, azt mondta: „Nyugodj meg, kislányom, lesz gyermeketek, minden úgy fog történni, ahogy Isten akarja!” Édesanya pedig, amikor elmeséltem neki, hogy „biztosan tudom, hogy lesz gyermekünk, hiszen Isten már meg is adta nekem a nevét”, ezt a mondatot olyan természetességgel fogadta, mintha azt mondtam volna: „ma is felkelt a Nap”. Hogy közelednek-e az „álláspontok”?
Úgy érzem, igen. Hogy meglátom-e majd egy napon, ahogy ez a két ember, akinek földi létemet köszönhetem, térdre rogyva imádja azt, Aki előtt minden térd meghajol? Úgy hiszem, igen. „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5,16).
a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs munkatársa
