A zsolozsma azonban a zsoltárokon, a kantikumokon és az antifónákon kívül egyéb, teljesen a Szentírásból vett szövegeket is tartalmaz. Ezek: az olvasmányos imaórában a zsoltáros rész és az olvasmányok közötti átvezető pár vers (az antifónákhoz hasonlóan jelentős részben bibliai szövegek ezek), valamint az első olvasmány, illetve az olvasmányok utáni válaszos énekek. A többi imaórában a zsoltáros rész utáni rövid olvasmány (az esti dicséretben ez mindig újszövetségi szöveg) és az olvasmány utáni válaszos ének. Létezik ezek mellett egy, főleg vasárnap és a főünnepeken alkalmazható imaóra, az olvasmányos imaóra vigíliás ünneplése, mely az adott ünnepet megelőző este vagy hajnalban (kora reggel) végezhető, és amely az ünnep szentmiséjének igeliturgiáját (az evangéliummal együtt!) sajátos módon integrálja a zsoltárokat követő olvasmányos részbe. Összességében elmondható, hogy a zsolozsma mint liturgikus cselekmény egyike leginkább biblikus liturgiáinknak; legalább háromnegyed részben a Szentírás sugalmazott szövegeit adja szívünkbe és ajkunkra: saját szavaival dicsérjük, kérjük, szeretjük az Urat. A zsolozsma mint az egyház hivatalos imája minden egyes Krisztus-hívő ember számára valódi modell is a személyes imához: nem tehetjük meg, hogy az Úr igéi ne játsszanak főszerepet imáinkban, elmélkedéseinkben. Ez természetesen feltételezi, hogy növekedni igyekszünk az Írás ismeretében. Milyen jó lenne, ha egyre többször tudná hívő életünk gyakorlata megcáfolni a protestáns testvérek velünk szemben megfogalmazott gyakori kritikáját: „A katolikusok nem ismerik a Bibliát.” Hiszem, hogy ez egyre kevésbé igaz.
