A magyar fordítással szeretné feleségét, Erikát megajándékozni. De hiszen a versnek már van magyar fordítása, 1960-ból, mondtam meglepetten. Boldogult professzorom, Kardos László fordította; az egyetemen tőle tanultam a műfordítás művészetét. A vers a ronsard-i téma újraéneklése; magyar címe: Ha megöregszel.
– Tudom – válaszolta dr. Sándor. – De nem adhatok a feleségemnek olyan költeményt ajándékba, amelyben a költő szerelmesét a magyar fordításban úgy nevezi: szürke néne.
Az angol vers első sorában előfordul ugyan a szürke, vagyis gray szó – When you are old and gray and full of sleep –, de a néne, ez a kedélyes, vidéki szó az én drága professzorom betoldása. A full of sleep (teli álommal) képét a fordítás kihagyja. Szabó Lőrinc, aki ugyancsak lefordította a verset, feltehetően az 1950-es években – fordítását Ha ősz leszel s öreg címmel a 2000-ben megjelent második magyar Yeats-kiadás közli –, felnagyítja az álomittas képet: Ha ősz leszel, s öreg, s est közelít… Ez már nem kedélyesség, ez fenyegetés. Ezután Szabó Lőrinc érzékibbre, keményebbre hangolja a verset, mint Kardos László:
S hogy hányan szerették az ifjúság
Gyönyörét benned, hazug s hű szívek
(Szabó Lőrinc)
S hogy szépséged s hulló mosolyodat
hányan szerették, hány hű s ál-barát
(Kardos László)
A pillanat tünékenységét mindkét fordítás másként ragadja meg. Itt következik a portréfestő rejtett önarcképe, Kardos László szavaival:
de változékony arcod bánatát
s zarándok lelked egy szerette csak.
És Szabó Lőrinc megfogalmazásában:
De egy férfi zarándok lelkedet
Szerette, s romló arcod bánatát.
Az eredetiben a szeretett nő arca: your changing face (változó arcod; a vers hősnője, Maud Gonne ugyanis színésznő volt) – Kardos László változékony arcról ír, Szabó Lőrinc romló arcról.
A romló arc baudelaire-i vázlata van akkora sértés, mint a szürke néne, még ha a jövőbe vetítjük is.
A vers végén Yeats a szerelem szökésével fenyeget, az elszalasztott alkalommal, amelyet mindenki ismer. Az izzó rácsra hajló öregasszony ott ül majd egyedül, a tűznél, míg a szerelem messze jár, bujdokol a hegyek és a csillagok közt. Kardos László szövegében:
elillant, elszállt túl a hegyeken,
s csillagfüzér közt bújt meg szép feje.
Szabó Lőrinc áthangolásában:
S hogy vonta, túl az égi hegyeken,
Arcára a csillagok fátyolát.
Mindkét fordító gyengéden fejezi be a verset, Kardos László a szép fejjel, Szabó Lőrinc a csillagok fátyolával.
Szerettem ezt a verset, és szerettem mindkét fordítást. Igyekeztem elkerülni a buktatókat, a szürke nénét, a romló arcot, s ami olyan gyönyörű mindkét fordításban: a nyugtalan Maud Gonne zarándok lelkét (the pilgrim soul in you). Minden egyezést nem tudtam elkerülni, például azt, hogy vedd le könyvemet (Szabó Lőrinc; take down this book), azt, hogy szépséged (Kardos László; your beauty), vagy azt, hogy bánatát (sorrows; ezt mindhárman a bánat szóval fordítottuk). Nem lett tökéletes a fordításom, kicsit „juhászgyulás” a hangja, de talán átad valamit egy versbarát magyar orvosnak és feleségének abból a kelta szerelemből, amely Dublin felől most is idáig szikrázik.
