– Az alapötlet az volt, hogy megmutassuk a társadalomnak azokat az értékeinket, melyeket a Jóistentől kaptunk. Ha valaki sérült emberről hall, rögtön egy támogatásra szoruló elesett jut eszébe. Szerettük volna ezt most megfordítani: mi is tudunk adni valamit azoknak, akik szintén rászorulnak. Így jött az ötlet, hogy egy koncert bevételéből Böjte Csaba neveltjeinek fogunk juttatni. A Nemadomfel már a kilencvenes évektől együtt zenél. Jótékonysági koncertjeink is voltak már, de ilyen nagyszabású, ismert előadókkal megtámogatott rendezvényünk 2008-ban volt először.
– Ezek szerint olyan sikeres volt, hogy érdemes folytatni?
– Valóban eredményes volt, ezért döntöttünk úgy, hogy itt nem állunk meg. Csaba testvér példáján fellelkesülve hoztuk létre Szendrőládon a Nemadomfel-házat. Láttuk, hogy Magyarországon a cigányságnak mekkora problémái vannak. Őket próbálja támogatni alapítványunk azzal, hogy egy felzárkóztató napköziben húsz roma gyermek számára nyújt segítséget mindabban, amit sem otthon, sem az iskolában nem kaphatnak meg. A 2009-es koncert bevételét erre fordítottuk. Mivel tervünk megvalósult, továbbléptünk – a 2010-es és a 2011-es koncert már egy olyan lakóotthon kialakítását hivatott támogatni, mely Magyarországon egyedülálló lenne. Ez ugyanis egy passzívház lesz, ahol a környezettudatos életmód összekapcsolódik a rászorulók megsegítésével. Valójában egy otthont szeretnénk, ahol tíz sérült ember családias légkörben önálló életet élhetne. Ehhez természetesen nem elég a koncert bevétele, továbbra is számítunk mindazok segítségére, akik támogatják ügyünket.
Versengés helyett emberség
Székely János esztergom–budapesti segédpüspök is részt vett a 2009-es rendezvényen. Arról kérdeztem, hogyan került kapcsolatba a Nem Adom Fel Alapítvánnyal.
– Vezetőjük, Dely Géza – aki egyébként a koncertek fő szervezője is – keresett meg, hogy segítsek neki néhány technikai kérdésben. A színpadon a szendrőládi énekesekkel jelentem meg. Szerettem volna ezt a jó ügyet népszerűsíteni.
– Milyen üzenete lehet annak az egész társadalom számára, hogy sérült emberek más rászorulók javára tartanak jótékonysági koncertet?
– Hadd kezdjem egy konkrét dologgal. A cigányság nagyon hajlamos arra, hogy elkeseredjen. Sokszor érzik úgy, hogy nem segít rajtuk senki. A szendrőládi romák számára döbbenetes tapasztalat volt, amikor azt látták, hogy olyan emberek, akik kerekes székben ülnek vagy más egészségi problémával küzdenek – alig látnak, alig hallanak –, életvidámak és tenni akarnak. Azt értették meg ezzel, hogy mindig lehet küzdeni, hogy nem szabad feladni, a derűt nem szabad elveszíteni. Nagy erőt adott ez nekik. S úgy gondolom, ez az üzenet mindannyiunk számára. Egyrészt, hogy a társadalom ideálja nem a szabad verseny, ahol csak az egészséges, a fiatal meg az erős jelentik az értéket, hanem egy olyan világot kellene építenünk, amely – bibliai értelemben – az emberi testhez hasonlít. Ahogyan a Szentírás mondja: „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele.” A sérült emberek pontosan azt a kincset adják, hogy a verseny helyett az emberség, a testvériesség és a szív jöjjön elő a társadalomból. Nagyon fontosnak tartom az erre való felhívást.
Ismerős Arcok
A koncerten fellép az Ismerős Arcok zenekar is. Práder Vilmossal, az együttes szólógitárosával beszélgettem.
– Egyik dalotokban így énekeltek: „Építsünk hidat, tiszta szavakból határok fölé, s elindulhatunk egymás felé.” Érthető ez úgy is, hogy a sérült és az egészséges emberek közötti különbségek áthidalásáról szól? Vagy ez túl merész elképzelés?
– Bár ez elsősorban a fizikai határokról szól, szerintem elfogadható egy tágabb értelmezés is. Az egészséges ember sokszor fenntartásokkal, sajnálkozva közeledik a fogyatékkal élők felé. Szükség van olyan hidakra, amilyen ez a koncert is. Mindenki számára fontos, hogy emberszámba vegyék. Nem kell sérült embernek lenni ahhoz, hogy valaki segítségre szoruljon.
– Hogyan fogadtátok az alapítvány megkeresését?
– Számos jótékonysági koncertet adtunk már. Örömmel fogadtuk ezt a lehetőséget is: ilyen illusztris társasággal együtt zenélni az Arénában, ráadásul egy nemes célért, erre nem lehetett nemet mondani.
– Úgy tudom, az együttes egyik tagja látássérült. Milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban? Miben jelent mást vele zenélni?
– Igen, Tánczos István (Stevie) szaxofonos most már zenekarunk állandó tagja. Vele kapcsolatban elsősorban azt tanultuk meg, hogy egy sérült embernek nem kell mindenben segíteni, de amiben ránk szorul, abban természetes módon kell mellette lennünk. A koncertek helyszínét egyikünk segítségével bejárja, de azután már szinte teljesen önállóan mozog. Ha pedig segíteni kell, szól valamelyikünknek. Ez az együttes egy baráti társaság, Stevie nem szánalomból került be, hanem azért, mert jó barát, jó ember és jó szaxofonos.
