A házasság tartós életszövetség
Változó világunkban sok minden átalakul, megújul vagy eltűnik. Az azonban, hogy megjelentek olyan társkapcsolatok, melyeket korábban a társadalom nem ismert el, nem jelenti azt, hogy ezeket újfajta családmodelleknek tekinthetjük. Mindaz, ami eltér az eredeti modelltől, melyben egy férfi és egy nő életre szóló, szabad és kölcsönös önelajándékozásából termékeny közösség jön létre, csorbítja társadalmi hatékonyságát, és akadályozza az egyének kiteljesedését. A kölcsönösség azonban nem vezethet sem a nemek különbözőségének tagadásához, sem az egyik vagy másik nem szerepének túlértékeléséhez. A hideg téli napokon megdöbbentő látványt nyújtanak a város utcáin a hajléktalanok. Tétlenül és cél nélkül dideregnek, nincs hova hazamenniük, senki sem várja őket, hogy élményeiket, gondjaikat és örömeiket megoszthatják velük. Vajon mindazoknak, akik jólöltözötten elsietnek mellettük, van-e igazi otthonuk? Biztosak lehetnek-e abban, hogy szerető emberek várják őket, hogy feltárhatják érzelmeiket, hogy vannak, akik meghallgatják őket, akiknek elmondhatják, mi foglalkoztatja őket? És ha ma van is hajlékuk, bízhatnak-e abban, hogy ez most már mindig így lesz, hogy otthonuk élethossziglan osztályrészük lesz? El vannak-e ők maguk úgy köteleződve, hogy bármilyen körülmények között számíthatnak rájuk azok, akik most szeretettel várják haza őket?
Amikor két ember kimondja az igent, életük új távlatot nyer. Nem egymásnak, hanem egymásra mondanak igent, arra, hogy mostantól már nem az „én", hanem a „mi" gondolataik középpontja. Akik a házasságban véglegesen elköteleződnek egymás mellett, azoknak a kapcsolatát nem ingathatja meg sem gazdagság vagy szegénység, sem hatalom vagy karrier, sem betegség vagy életkor. Eleve kudarcra van ítélve az a házasság, amelyet a házasulandók feltételekhez kötött szerződéses viszonynak fognak fel, és nem a két személy közötti végleges egybefonódásnak, a másik boldoggá tételére kötött szövetségnek. „Két önzés titkos párbaja / Minden egyéb; / Én többet kérek: azt, hogy a / Sorsomnak alkatrésze légy.” (Szabó Lőrinc: Semmiért egészen) Az ilyen házasságból kibontakozó család otthona lesz azután az a békés, meleg hajlék, ahová jó hazaérkezni, ahol a nap feszültségei feloldódnak, ahonnan élet és boldogság fakad. Mi jellemzi? Mondjatok példákat! Modern korunk nagy tévedése, hogy egy-egy házasság sikertelenségéért magát a házasság intézményét okolják. A kudarcos házasságban élők szívesen elfogadják ezt a nézetet, hiszen így elhárítják maguktól a felelősséget, nem ők hibáztak el valamit, hanem egy rossz intézmény hibájának kárvallottai. Azt tanácsolják: ne ragaszkodjunk az „elavult” családmodellhez, ha nem jól érezzük magunkat jelenlegi családi körülményeink között, váltsunk bátran, annyi új lehetőség kínálkozik. Arról már kevés szó esik, hogy egy-egy család felbomlása nem csupán a férj vagy a feleség szabadulását jelenti megunt kapcsolatától, hanem szenvedést és bizonytalanságot jelent minden érintettnek, legfőképpen a gyerekeknek. Életre szóló sérülések ezek, amelyek megnehezítik a későbbi párválasztást és elköteleződést. Milyen apakép alakulhat ki egy olyan kisfiúban, aki már a harmadik „apukájától” kér zsebpénzt? Milyen anya lesz abból a kislányból, akinek anyukája úgy véli, jobb, ha ő egyedül neveli, és nem tűr meg otthon férfit, férjről pedig hallani sem akar. Hogyan érvényesülhet a családi szolidaritás ott, ahol a feleség telefonon hívja haza a férjét, mert „a te fiaid és az én fiaim verik a mi gyerekeinket”? Valamennyi „új” családmodell az individualista szemlélet jegyeit hordozza magán: azt teszem, ami nekem jó, ami most érdekeimet szolgálja. Ezek az életformák tovább mélyítik a házasság és a család „válságát", általuk fokozódik a társadalom szétesettsége és atomizálódása. Az életet, a jövőt azonban csak az a családmodell szolgálja, amely egy férfi és egy nő életre szóló, szabad és kölcsönös önelajándékozására épül. Sok esetben az érintettek önhibájukon kívül kerültek segítségre szoruló helyzetbe. Ha egy fiatal, kisgyerekes apa vagy anya megözvegyül, szükség van a pótszülőre, ha egy házaspárnak nem lehet saját gyereke, örökbe fogadhat több gyereket, akik nem vér szerinti testvérek, mégis egy családot alkotnak. Azok is segítségre szorulnak azonban, akik eltévesztették a helyes irányt, ahogy mondani szokták: elrontották a házasságukat. A sérült és csonka családokban nagy a veszélye, hogy a gyerekek is sérülnek, és segítség nélkül képtelenek lesznek egészséges családi életre. Őértük is felelős az egyházi és a világi közösség. Különös gonddal forduljunk az elvált és újraházasodott párok felé! Gyakori, hogy ők vágynak a boldog családi életre, előző házasságuk kudarcából tanulni szeretnének, és szeretnék gyerekeiket megóvni a hasonló kudarcoktól. Közeledjünk hozzájuk szeretettel, nyújtsunk nekik segítséget, fogadjuk be őket közösségeinkbe, hogy életvitelük minél jobban közeledjen a keresztény családi élethez!
Gyerekeiteknek, unokáitoknak hogyan tudjátok megmagyarázni? Minél nagyobb a család, annál nehezebb feladat a családtagok testi-lelki és szellemi szükségleteinek kielégítése. A családot irányítani, vezetni kell, de ki legyen a családban a „főnök”? A történelem során általában úgy tartották, hogy mivel a férfiak alkalmasabbak a katonai és politikai hatalom gyakorlására, a családban is úgy jó, ha övék a vezető szerep. A nők sokszor lázadoztak a társadalom férficentrikussága ellen, követelték a két nem teljes egyenlőségének elismerését. Ezek a feminista mozgalmak legtöbbször figyelmen kívül hagyják azonban, hogy noha a férfi és a nő azonos méltóságú, hiszen mindketten Isten képmására teremtettek, mégsem egyformák, hivatásuk is különböző. Miért lehetne jó, ha nem természetes adottságaiknak megfelelő feladatokban akarnának a legjobbat és legtökéletesebbet nyújtani, hanem a másik nem szerepét próbálnák átvenni? Hibáznak a férfiszerepre törekvő nők is, a nőket a maguk szolgálatára rendeltnek tekintő férfiak is, amikor a másik nemet le akarják győzni. A férfi és a nő nem vetélytársak, életük együttműködésükben, maguk önkéntes elajándékozásában teljesedik ki. Sem a karrier csúcsára érkezés, sem az anyává válás nem jogosít fel az uralom átvételére. Gondoljunk a Boldogságos Szűzre: magának Istennek vált édesanyjává, mégsem követelt magának semmiféle hatalmat vagy előjogot. Korunk jelentős vívmánya, hogy a férfit és a nőt egyenrangúnak tekinti, egyenlő jogúnak tartja, biztosítja mindkét nemnek a társadalmi életben való részvételét. Milyen életforma felé, milyen érvekkel tudjátok helyes irányba terelni gyerekeiteket? Idézzetek fel eseteket! Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia A boldogabb családokért című körlevelének A házasság mint tartós életszövetség című fejezetét.
