Nevében szerepel a skót jelző, amiből arra következtethetünk, hogy Skóciában született, mégpedig 1265-ben vagy 1266-ban. Oxford, Cambridge és Párizs kiváló egyetemein tanult bölcseletet és hittudományt. Később ő volt az első, aki megkülönböztette és külön tudománynak tekintette a filozófiát és teológiát.
A „doctor subtilis”, elmés, finom érzékű doktor elnevezést azzal érdemelte ki, hogy Arisztotelész tanítását, iszlám és zsidó értelmezőinek írásait, Szent Ágoston és a ferences teológusok nézeteit igyekezett összhangba hozni. Az 1308-ban Kölnben elhunyt hittudós életművéből a Szűzanya szeplőtelen fogantatásáról vallott nézete ismert leginkább. Ez is sajátos módszerére vall, mert Aquinói Szent Tamást vitatva jutott erre az álláspontra. Míg a nagy teológusok általában a jelentkező eretnekségek elleni küzdelmeik során gazdagították tanításukat, Duns Scotus inkább a nagy egyházatyák és teológusok műveinek elemzése és vitatása révén jutott új meglátásokra. Terjedelmes irathagyatékának, életművének központi témája az akarat elsőbbsége volt az értelemmel szemben.
A ferences tudós a „jámborságot és kutatói szellemet” egyesítette – írta XVI. Benedek pápa a kölni tudományos megemlékezés résztvevőinek. A hit és értelem közötti harmóniára törekedett. A teológia az ő számára elsősorban gyakorlati hittudományt jelentett, és az Isten szeretetének igazságát állította középpontba. Egészséges kritikus szelleme segítette az igazságok mélyebb megismerésében.
