Ennek jegyében már járják a váci egyházmegye kisebb-nagyobb településeit azok az akolitusok, akiket Jézus tanítványaihoz hasonlóan küldött szét a főpásztor, hogy gyújtsanak piciny lángokat, segítsék a közösségek megalakulását a papi szolgálatot nélkülöző egyházközségekben. Természetesen az eredmények nem születnek egyik napról a másikra, s még a megújulási folyamat kezdetén tartanak, de biztató eredmények már mutatkoznak: nemcsak az akolitusképzésben, de az egyháztanácsok megújulásában, a lelkipásztori munkacsoportok megalakulásában is.
– Az együttlétek tulajdonképpen együtt imádkozott napok – hangsúlyozta Beer Miklós. – Talán ez a legfontosabb felismerése a találkozónak, mert utána ki-ki a saját egyházközségében, de egyéni imádságaiban is az Úristentől kér majd segítséget ahhoz, hogy családjában, lakókörnyezetében rátaláljon a közösségi megújulást elősegítő lehetőségekre, feladatokra, s azokra az emberekre, akik e munkában társai lehetnek.
Isten „odakészít” mindenhova, minden kis faluba olyan embereket, akiknek érzékeny a lelkük a meghívás iránt, hitben és elkötelezettségben is odaadott életükkel válnak majd az egyházközség lelki motorjaivá. Saját családjuk mellett akolitusként vagy diakónusként egy közösség irányítását is ellátják. – Munkájuknak már szép gyümölcsei vannak, de még idő kell ahhoz, hogy szolgálatuk szélesebb körben is elfogadottabbá váljék – folytatta a püspök. Tevékenységükben az egyháznak egy sajátos, új arcát fedezhetjük fel, mert eddig szinte mindig csak a papi szolgálatban gondolkodtunk. Lassan azonban kezdjük felismerni – mert a Szentlélek rávezet bennünket -, hogy a keresztségben mindenki apostoli hivatást kapott. Az akolitusok vagy az egyházközségi lelkipásztori tanácsok képviselői szó szerint odaadják az idejüket annak érdekében, hogy az egyházközségért tehessenek valamit, s Jézus tanítványaiként legyenek a közösség vezetői, élő kövekként épülhessenek be az egyházba.
– A „lélektől lélekig emberek”, akik ezen a tanácskozáson részt vesznek, megértették, hogy nem nagy akciózásra, programokra van szükség, hanem Krisztussal szoros kapcsolatban, nagyobb odaadással kell megélni életüket – mondja Hadi Ferenc világi hívő, amikor felidézi a kezdeti időszak gondolatait, terveit. Elsősorban a szemlélet megváltoztatását tűzték ki célul. Fontos, hogy a megújulás eredményeként a templomba járó, a templomhoz kötődő vallásosságot felváltsa a közösségi egyház. Akár imacsoportok, akár bibliakörök, akár ifjúsági vagy családközösségek alakulásakor a legfontosabb, hogy Isten szavára figyeljünk.
– Lényeges az is, hogy az egyház értékes kis egysége, a család hogyan tud evangelizálni kifelé, s hogyan tud mintát teremteni az evangelizációra a családon belül – fűzte tovább a gondolatot Gáspár István gödöllői plébános.
– A keresztények hitben megélt küldetése nem magukra vonatkozik, hanem egy nagyobb közösségre, a társadalomra – válaszolja a tágabb összefüggések után érdeklődő kérdésemre a főpásztor. – Mi nem akarunk kimenni ebből a világból. Hisszük, hogy az Úristen képessé tesz bennünket arra, hogy reményt adjunk a környezetünknek, a remény eszközei legyünk, mert az emberi sorsnak Istentől kapott értelme van! Így kapcsolódik össze a mi keresztény életünk, az egyházközségeink és a társadalom élete. Nagyon fontos, hogy minden szempontból sokat és hitelesen beszéljünk az egyház jövőjéről, ne csak a papoktól várjuk, de mindenki érezze át a saját, iránta való felelősségét, mert a megújulást mindnyájunknak magunkon kell elkezdenünk.
