A pápai bazilikák felszentelésének napját az egész világegyház megünnepli: a laterániét Krisztus után 324 óta november 9-én. A templom gazdag múltja segít felfedezni az Örök Város néhány féltve őrzött titkát. Ahol napjainkban az olasz főváros legtöbb tömegrendezvényét tartják, a lateráni Szent János téren egykor hatalmas palota emelkedett, mely elfoglalta a mai bazilika és az előtte lévő tér teljes egészét. A Laterán név egy ősi római családra emlékeztet, ők lakták kezdetben azt a palotát, amely már az I. évszázadban császári tulajdonba került, és fokozatosan tovább bővült. A IV. század elején Nagy Konstantin édesanyja, Szent Ilona lakhatott itt, a palota-együttesnek ekkor már keresztény kápolnája is volt.
Konstantin, amikor felszabadította a keresztény vallást, I. Szilveszter pápának ajándékozta a lateráni palotát, és mielőtt az új császári fővárosba, Konstantinápolyba költözött volna, itt építtette föl a világ első, szabadon látogatható keresztény templomát. Amikor megnyíltak a bazilika kapui, ámulva csodálták szépségét azok a hívek, akik addig csak a katakombák mélyén vagy rejtett családi szentélyekben ünnepelhették az Eucharisztiát. Megjelent előttük az Üdvözítő fényes mozaikképe, melyből Krisztus valóságos megjelenésének szép legendája szövődött. Ez a kép szinte életre kelt, és nagy örömet hirdetett: „Békesség nektek!” A lateráni bazilikában zajló pápai szentmiséken ezért a hagyományos „Isten Báránya” fohászok között nem szerepel a harmadik, „Adj nekünk békét!” könyörgés, hiszen ide Jézus személyesen hozta el a békét.
Az öthajós, mozaikdíszes, ragyogó konstantini templomot a zarándokok Aranybazilikának hívták, egykori gazdagságát azonban földrengések, tűzvészek pusztították. A XIV. századig azonban újra és újra helyreállították, hiszen a lateráni palotában lakott és a templomban végezte ünnepi szertartásainak jelentős részét a mindenkori pápa. Nagy Konstantin itt keresztelkedett, Nagy Károly itt ünnepelte császárrá koronázását, II. Szilveszter itt fogadta a mi Szent István királyunk koronát kérő küldöttségét. Assisi Szent Ferenc is a Lateránban térdelt III. Ince elé, hogy elnyerje szerzetesi regulájának pápai jóváhagyását. Itália fővédőszentjének megérkezését a templom előtti téren emlékmű idézi.
Az Aranybazilika történetének mélypontja a pápák avignoni fogságának időszakára esett. Az egész környék oly elhagyatottá vált, hogy a Rómába visszatérő pápák átköltöztek inkább a Vatikánba, hogy az omladozó középkori palota felújítása helyett kiépítsék a ma is használt reneszánsz pápai rezidenciát, az úgynevezett apostoli palotát. Ettől kezdve a zarándokok seregét jobban vonzotta az épülő-szépülő Szent Péter-bazilika, így magára maradt a lateráni templom, bár különleges rangját ez idő alatt sem veszítette el. Elodázhatatlan felújítását a barokk korban végezték el, amikor a pápák ismét új lakhelyre költöztek: a sokkal közelebb fekvő Quirinále-palotába.
A lateráni bazilika homlokzatát az Üdvözítő és a templom társvédőszentjei, Keresztelő Szent János és János apostol, valamint a nyugati és a keleti egyházatyák szobrai díszítik. Az előcsarnokba lépve két érdekesség kelti fel a figyelmünket: Konstantin császár élethű márványszobra és a templom makkokkal díszített bronzkapuja, mely egykor a Forum Romanum szenátusi épületének bejáratául szolgált. A templom belsejében különleges középkori padozatra léphetünk: színpompás mintáit ötvenféle márványból rakták ki a XII-XV. század folyamán. Az aranyozott famennyezet a XVI. század alkotása, figyelmünket mégis tizenkét hatalmas apostolszobor vonja magára, melyek elkészítését a keresztény Európa legkülönbözőbb helyeiről érkező felajánlások tették lehetővé. Ezek és az oldalfalakon elhelyezett prófétaképek az egyház Szent Pál-i leírására utalnak: „A szentek polgártársai és Isten házanépe vagytok, az apostolok és próféták alapjaira rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus” (Ef 2,20).
A felszenteléskor „megjelenő” Krisztus-kép a szentélymozaik egyik fő eleme, a Szentháromság-ábrázolás részeként, az ékkövekkel díszített győzedelmes kereszt fölött. A középkorban megújított mozaikképen az egyház anyja, Mária védő karját nyújtja a ferences szerzetesből lett IV. Miklós pápa felé, aki magát „Mária szolgájának” nevezi. A főoltár középkori baldachinjának belsejében Szent Péter és Szent Pál fejereklyéjét őrzik. A pápai bazilika másik becses ereklyéje az utolsó vacsora asztalának egy darabja, mely a kereszthajóban lévő szentségi kápolna emeleti ablakán át látható. A tabernákulumot négy oszlop díszíti, ezeket egykor Kleopátra egyiptomi királynő legyőzött hajóinak bronzából öntötték. Az oszlopok Konstantin ajándékaként kerültek a templomba.
A kereszthajó túloldalán a hatalmas orgonát két izmos férfi angyal tartja – ezek nagyon ritka angyalábrázolások. Innen minden magyar zarándok a mellékhajóba indul, hogy felkeresse II. Szilveszter pápa sírját, és megcsodálja azt a Fraknói Vilmos által emeltetett sárga-fehér márványból kifaragott emlékművet, mely a keresztény magyar állam megalapításának emlékét hirdeti. Legfelül a Magyarok Nagyasszonya előtt Szent István és Szent László király hódol, középen Asztrik veszi át a pápától a Szent Koronát. A bazilika mellett álló, meglehetősen szerény lateráni palotában ma XVI. Benedek pápa római helynökének hivatala működik, és itt kapott helyet a kevéssé ismert Vatikáni Történeti Múzeum, melynek bejárata a főszékesegyház előcsarnokából nyílik. Az út túloldalán különálló épület fogadja be az egykor a palota részét képező szent lépcsőt, melyet a jeruzsálemi helytartósági palotából hozatott Rómába Szent Ilona. A Krisztus kereszthalálát idéző huszonnyolc lépcsőfokot minden zarándok térdelve járja végig, így jutva fel a Szentek szentje-kápolnába, mely a pápák középkori magánkápolnája volt.
A lateráni palota fénykorát idézi az a mozaik, amely egykor a III. Leó pápa idején kialakított dísztermet, ma a szent lépcső házának falát ékesíti. Latin felirata az ünnepi szentmisék öröménekéhez társul: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.
