Öt-huszonöt fős csoportok vettek részt a szociális, karitatív akciókban, hetvenkét városban: játszótereket újítottak fel, erdőt takarítottak, ételt osztottak hajléktalanoknak, előadásokat szerveztek idős emberek, fogyatékkal élők számára. Kétezer-háromszáz fiatal munkálkodott kétszázhúsz projektben. A budapesti Erzsébet téren október 24-én tartották a megnyitóünnepséget, amelyen jelen volt Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia karitászügyekért felelős püspöke, Fabiny Tamás, az Északi evangélikus egyházkerület püspöke, Peterdi Dániel, a Baranyai református egyházmegye esperese, Veszelka Tamás, a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet lelkésze és Papp Zoltán, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye ifjúsági referense, valamint Markus Muth osztrák szövetségi ifjúsági lelkész a Katholische Jugend Österreich (osztrák katolikus ifjúsági szervezet) képviseletében.
Az osztrák „72 órával” párhuzamosan zajlott a magyarországi. Az ausztriai kezdeményezésre indult programsorozatot a szervezők a jövőben európai szintűvé bővítenék. Hazánkban második alkalommal rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű országos akciót, és ezúttal Bosznia-Hercegovinából, Szlovákiából, Szlovéniából, Ausztriából, valamint Svájcból érkezett fiatalok is megtekintették a magyarországi programok néhány helyszínét. „Kötelességünk erre a világra vigyázni, élhető formában átadni a bennünket követő nemzedékeknek. Kell, hogy ezek a tettek mindenkit arra indítsanak, hogy végre mi is vigyázzunk arra, amink van” – mondta Spányi Antal püspök a jelen lévő fiataloknak, utalva a szociális-karitatív akcióra.
Az egyik fővárosi szervező, Ábrányi Balogh Péter műegyetemista, leendő vegyészmérnök a rendezvény forgatókönyvéről így nyilatkozott: „A plébániákon, iskolákban, egyetemeken plakátoltunk és hirdettünk, Budapesten összesen négyen. Mivel ez egy ökumenikus összefogás, Budán egy katolikus és egy református, és Pesten is egy katolikus és egy református koordinátor működött. Ezenkívül volt még két segítőnk is, egy fővárosi katolikus és egy református lány, akik valójában összefogták a munkánkat. Írtunk az önkormányzatoknak, és jeleztük, hogy vállalkoznánk önkéntes munkára, és így tudakozódtunk arról, hogy mit lehetne vagy kellene segíteni az adott kerületben. Támogatta erőfeszítéseinket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt is. Volt már ilyen kísérlet 2007 tavaszán is, tehát akiket akkor kisegítettünk, már tudták, miről van szó.” A XI. kerületben a Balatoni út mentén hat fiatal dolgozott lapáttal, vasvillával felszerelkezve, a nyári bobpályával átellenben, mivel itt az évek során egy nagy illegális szemétlerakó hely alakult ki. Jellemző módon, „csak úgy magától” történt az egész: valaki lustaságból vagy nemtörődömségből otthagyta az első kupac hulladékot, és aki csak látta, „kedvet kapott”, és odatette mellé vagy rá a magáét is.
A munka meglehetős jó hangulatban zajlott, és nem csak azért, mert a „munkanap” végén megjelent a zöld pólós csapatnál a budai koordinátor egy óriási doboz, szintén zöld színű papírba csomagolt csokival, és szétosztotta közöttük. A 72 óra „társasági esemény” is, a találkozások színtere. Az ismert zenész, Gryllus Dániel a következő szavakkal támogatta ezt a három napot: Az együttest, amelyben majd negyven éve zenélek, Kalákának hívják. A szó eredeti jelentése egy erdélyi népszokás, egymásért végzett közös munka. Talán ez jellemzi a 72 óra eredeti szándékát is. A háromnapos kezdeményezés végén a résztvevőket és a szervezőket vasárnap délután öt órától egy közös záróünnepségen vendégül látták a budai Szent Imre-gimnáziumban. Itt a három nap értékelésén kívül hallhattunk élménybeszámolókat a szerte az országból és a fővárosból idesereglett résztvevőktől. Voltak, akik kerítést festettek, és annyira belejöttek, hogy nyakig festékesek lettek, ez azonban jottányit sem vett el a lelkesedésükből. Az élménybeszámolókat megelőzően vetítésre is sor került, amelyen Jakab Rita, a háromnapos rendezvényt koordináló ÖKI fő szervezője bemutatta, miként munkálkodtak, hogyan vettek részt szerte az országban a zöld pólós fiatalok.
Megtudtuk azt is, hogy az előre elkészített kétezerháromszáz darab zöld színű, feliratos, emblémás póló nem volt elég, van, aki e nélkül is segített. Sőt kétszáz egyéni tervezésű rövid ujjú is készült narancs színben és mosolygós arccal az elején. Jakab Rita szerint a következő hasonló léptékű egész országra kiterjedő kezdeményezés 2010-ben lesz. Az idei „72 óráról” azt mondta, hogy a legnagyobb kihívás a koordinátorok összefogása és képzése volt. Gábor Miklós, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Irodájának vezetője a program anyagi hátteréről elmondta: „Részben Európai Unió által adományozott pénzből, részben pedig a reneszánsz évére szánt keretből sikerült félretenni, és persze rengeteget köszönhetünk az önkormányzatok és civilek hozzájárulásának is.” Egy kivételével az összes megyében akcióba léptek a fiatalok. A Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat és az ökumenikus segélyszervezetek is számos ötletet adtak. Szolnokon egyetlen koordinátor több mint háromszáz embert megmozgatott, több mint tíz projektje volt a városban. A tavalyi kezdeményezéshez képest előrelépés, hogy több önkormányzat, civilszervezet és nem egyházi iskola és intézmény is megmozdult, és részt vett a programokon, ami a „72 óra” társadalmi szintű hatását, közösségformáló erejét is mutatja. Gábor Miklós elmondta, hogy mivel a katolikus és a református egyházmegyék területileg több helyen is eltérnek egymástól, a szervezéskor a közigazgatási megyehatárokat vették alapul, így a különböző felekezetű koordinátoroknak kitűnő alkalom nyílt az együttes munkára, a közös pontok erősítésére. A külföldi „megfigyelők” jelenléte pedig azért is volt fontos, mert az EU számára jelentős tapasztalatokat nyújthatnak a keresztény önkéntes, valamint az egyszerű állampolgári kezdeményezések a 72 óra kompromiszum nélkül programsorozatához.
