Amikor szabadabb idők következtek a társadalom és a rend történetében, kerestük, hogy milyen feladatot ad nekünk az Úristen. Az üldöztetés ideje alatt a falu, ahol titokban éltünk, betakart és megóvott bennünket. Ezért szerettünk volna olyan tevékenységet választani, amely által megköszönhetjük a körülöttünk élők segítségét. Egy, a közösségünk lelkisége mellett elköteleződött oblátusházaspár (gyógytestnevelő édesanya és ortopéd-traumatológus szakorvos édesapa) segítségével indult útjára a mozgásszervi szakrendelés Kismaroson. Ketten közülünk gyógytornászként szintén bekapcsolódtak a gyógyító munkába. A ciszterci orvosi rendelőben mára több ezer ember fordul meg. Mivel minden betegség az egész embert érinti, ezért igyekszünk olyan légkört teremteni a rendelőnkben, amely nem pusztán a test gyógyulását segíti elő. Többször említették betegek, hogy már a kezelésre várakozás ideje alatt megtapasztalt béke és nyugalom is jó hatással volt a nehézségeikre.
A ciszterciek Szent Benedek regulája szerint élnek, amelynek egyik fontos előírása, hogy a szerzetesek saját kezük munkájából élnek. Kismaros nagyon jó gyümölcstermő vidék, így aztán rendszeresen vásároltunk a helyi kistermelőktől. Tíz évvel ezelőtt azt tapasztaltuk, hogy a termelők nagyon nehéz helyzetbe kerültek, nem tudják eladni a megélhetésüket biztosító gyümölcsöt. Ekkor határoztuk el, hogy összefogunk velük, megvásároljuk tőlük a termést, aztán feldolgozzuk és értékesítjük. Évente mintegy három-négyezer kilogramm málnát, piros és fekete ribizlit, meggyet, sárgabarackot, őszibarackot, szedret, szőlőt, szilvát, csipkebogyót, birsalmát és bodzát dolgozunk fel lekvárnak és szörpnek, folyamatosan finomítva a recepten.
Egy monasztikus szerzetes számára fontos az is, hogy ne veszítse el a kapcsolatot a teremtett világgal. Nem mi döntünk életről és halálról, és nem tudjuk korlátlanul befolyásolni a természet erőit – mindezek Isten kezében vannak. A természettel való kapcsolat arra tanít, hogy minél teljesebb ráhagyatkozással éljük meg mindennapjainkat. Többen foglalkozunk méhészkedéssel, a méhek közösségi életéből pedig rengeteget tanulhatunk. Erdőtűz esetén például a méhcsalád gömb alakú bolyba tömörül, és a középen lévő anyaméhet védi, mert tőle függ a család élete. Érdekes a méhek munkamegosztása is: születése után a kis méh először megtanulja kitakarítani a bölcsőjét, amelyből kikelt. Egy bizonyos ideig eteti a nála kisebbeket, aztán őrként szolgál az ajtóban, legvégül pedig gyűjtőméh válik belőle. A sokszor nyolcvanezer tagot is számláló méhcsalád egy nagyon szűk résen keresztül közlekedik ki és be a kaptárba, de soha nincs probléma ebből, nem úgy, mint az embereknél, például egy-egy nagyáruházban vagy a városi forgatagban.
