Dunai hajósok

A krimibe ágyazott romantikus mese harmadik főszereplője Dragos Károly, azaz Jäger: álruhát öltött budapesti rendőrfelügyelő, aki a dunai rablóbanda felderítését koordinálja nemzetközi hatáskörrel. A történetből majd’ negyven éve sikeres mozifilm készült Koncz Gáborral és Bujtor Istvánnal a főszerepben – a közönség roppantul élvezte, hogy „Oszi és Dezső” ezúttal nem egy oldalon állnak.

Verne érzékenyen reagált korának aktuálpolitikájára: nemcsak a török–orosz összecsapás volt épp terítéken Bulgária birtoklásáért, de erősen élt még a lelkekben a kossuthi Dunai Konföderáció gondolata is, amely átemelt volna minden előnyt a Monarchiából, de a nemzetek új birodalmából lehetőleg kihagyta volna a Habsburgokat. A végighajózandó Duna immár szimbólum volt: az a folyó, amely összeköti s nem elválasztja a Közép-Kelet-Európában élő régi és új nemzeteket. Borus Demeter nyomában azóta is különféle filmes stábok mutatják meg az útbaeső országok hallatlan sokszínűségét – a nagy testvéri összefogás azonban (többek között a Dunát is átmetsző vasfüggöny miatt) bő száz éven át hiú ábránd maradt. Egészen 1994-ig kellett várni arra, hogy Szófiában – vagyis Szergej Ladko hazájában – aláírják a nemzetközi Duna Védelmi Egyezményt, amelyhez tizennégy állam, köztük Magyarország is csatlakozott. (Még így sem teljes a csapat: Európa második leghosszabb folyójának vízgyűjtő területén tizenkilenc ország osztozik, nyolcvanegy-millió embert kapcsolva össze.)

Június 29-e, az egyezmény aláírásának dátuma mára: Duna-nap. Egyfajta zöld ünnep, hogy az érintett államok együttesen lépjenek fel a szennyezés ellen, a fenntartható vízgazdálkodás érdekében. Az idei esztendő jelmondata: „Tégy a folyókért!” A különféle programokon a környezettudatosság fontosságára, a természeti értékek védelmére, a takarékos vízhasználatra szeretnék felhívni a figyelmet. Arra, hogy egyedülálló érték van kezünkben, felelősségünk pedig közös abban, hogy megőrizzük édesvízkészletünket, megóvjuk a vízi élővilágot. A budapesti ünnepségen Románia képviselője Magyarországnak adja át a Duna-vándorzászlót, a folyón tartózkodó hajók pedig tülköléssel köszöntik a Dunát, és haltelepítéssel demonstrálnak az élővilág sokszínűségének megóvása mellett. Budapest és a Duna szépségével többek között a kolontári gyerekeket is szeretnék megismertetni.

Mindez szép és jó, az érintettek elméletben így is gondolják – csak ne kellene időnként épp ellenkező tapasztalatokra szert tennünk. Hol az osztrákok habosítják el a Duna mellékfolyóit, hol a románok engedik bele a Tiszába a ciánt, hogy végül az is a Dunában kössön ki, ami ráadásul román határfolyó. Mintha még nagyobb volna a szakadék teória és gyakorlat között, mint Borus Demeter Duna-túrája idején. Mintha folyton rá akarna cáfolni a történelmi valóság a torinói száműzöttre is: nemhogy konföderációt – még békés szomszédságot is bajos olykor összehozni a Duna mellékén. Úgy tűnik, könnyes szemű romantikával ez nem is fog menni: a XXI. század sokkal közelebb áll a realista felfogáshoz. Aligha véletlen, hogy Áder János köztársasági elnök is a vízügyi politika új alapokra helyezését szorgalmazta a riói világkonferencián. Pillantsunk a térképre: Európa legnagyobb édesvízi tartalékai Magyarországon, a Szlovákiához tartozó Csallóközben és a Szerbiához tartozó Bácskában vannak. Ez a Verne Gyula mégiscsak tudott valamit!