Nézték egymást egy ideig, aztán a mókus továbbugrált, felvett valamit a földről és rágcsálni kezdte, majd a következő fatörzsön felszaladt, és pillanatok alatt a koronában volt. A zöld küllő a helyén maradt, és ahogy a távcsövön át láttam, a talajt szondázta maga előtt. Bármikor járok is a Népligetben, ezzel a szép harkállyal mindig találkozom. Néha csak hangos „klü-klü-klüklü” kiáltását hallom, de többnyire a talajon, a fű között pillantom meg. A fák törzsén és vaskos ágain nemigen kopácsol, táplálékát elsősorban a talajon keresi. Zöld ruhája nem véletlenül alakult ki. Főleg hangyák után kutat, meglékeli a bolyokat, és tíz centiméternél is hosszabb, ragadós, a végén kis kampókkal ellátott nyelvét bedugva emeli ki a hangyákat és a bábokat. A Népligetben bolyok ugyan nincsenek, hangyák azonban mozognak a fű között, a madár a talajt szondázva ott is megtalálja őket.
A harkály közben még mindig korábbi helyén ült. Piros sapkás fejét néha felemelte, körülpillantott, aztán dolgozott tovább. Szerencsére senki sem járt arra, nyugodtan figyelhettem. Kíváncsi voltam, mikor hagyja abba, és keres új helyet magának, de amikor húsz perc elteltével még mindig ugyanott ült, feladtam és továbbmentem. Az út mentén szarka sétált, fekete-fehér ruhájában, hosszú, zöldesen csillogó faroktollaival elegáns volt, mint mindig. Tízlépésnyire lehetett, de tudtam, hogy amíg nyugodtan megyek tovább, marad. Fél szemmel figyeltem, aztán lassítottam, és végül megálltam. A madár abban a pillanatban odébbrepült. Nem messze egy fa ágára szállt, és szemrehányóan nézett felém. A szarka óvatos madár, a mezőkön már messziről menekül az ember elől, a városi parkokban azonban, ahol megszokta a sétálókat, nem ilyen félénk. Óvatossága azért megmaradt. Ha észreveszi, hogy figyelnek rá, nyomban menekül. Augusztus végén már javában zajlott a vonulás. A magas ágak között sisegő füzikék mozogtak. Négyen vagy öten lehettek, talán egy, még lazán összetartó család. Egyik fáról a másikra repültek, és szorgosan kutattak a levelek között. Egy száraz ágon szürke légykapó ült. Maga köré figyelt, aztán hirtelen elvált az ágtól, és ügyes mozdulattal elcsípett egy arra repülő rovart. Még röptében lenyelte, aztán újra a száraz ágra tért vissza. Kedvenc leshelye lehetett, mert amikor fél óra múlva arra jártam, még mindig ugyanott ült. A zöld küllő viszont eltűnt a fűből, helyén csak egy kis, tölcsérszerű lyukat találtam. Ezen át szedegette ki a hangyákat a talajból. Vidám „csjek” hangokkal két csóka érkezett. Egy magasabb ágra szálltak, és ott nyomban egymás mellé húzódtak. A párok egész életükben összetartanak, együtt járnak, úgy is mondhatnám, mintaszerű házasságban élnek. Ha kis csoportok repülnek valahol, és a fákra ülnek, a párok ott is nyomban egymáshoz igyekeznek. Már a metróhoz vezető lépcsőnél jártam, amikor messze mögöttem meghallottam egy zöld küllő harsány kiáltását. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán ugyanaz a madár volt, amelyiket figyeltem, és most, hogy elhagyom a ligetet, búcsút kiált utánam.
Fotó: Bécsy László
