Zeng az ének

S tulajdonképpen e korong megünneplésére gyűltek össze a régi muzsikusok 2010 decemberében a Millenárison. Az 1980-as megalakulás emlékére tartott koncert felvétele, mely már két éve megjelent, majd kicsattan a lendülettől. A csaknem hetvenperces, frissen lélegző hangzású album bő válogatást ad a legendás lemez terméséből, valamint a vezéregyéniségek későbbi munkáinak legjobbjaiból, így újrafogalmazva hallhatjuk a sodró Töredéket, a simogató Szélcsend-tételpárt, az elbűvölő Két népdalt, finálé gyanánt pedig felcsendül az ős-Kolinda-korszakot megidéző Ilju is.


 

A pécsi illetőségű Zengő együttes viszont valóban idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját: a Bergics Lajos vezetésével, Andrásfalvy Bertalan bábáskodása mellett megalakult zenekar legfőbb küldetésének népzenénk hű interpretációját és a szélesebb közönséggel való megismertetését tartja. Ha az idén októberben, a pécsi Kodály-központban adott jubileumi koncert alkalmából megjelentetett vadonatúj stúdiólemezt feltesszük, mindez azonnal kitűnik: egy pompásan összeszokott, népdalfeldolgozásait alaposan átgondoló közösség érett játékát élvezhetjük. Rockzenei gesztusok egy-egy harmóniafordulat vagy hangszerelési megoldás formájában persze átszüremlenek ebbe a tiszta világba, de csak annyira, hogy gazdagítsák az összképet – mely az angyali üdvözletet megéneklő, eszköztelenségében katartikus záródallal megkoronázva különösen imponáló.

 

Távolról nézve tán nem is tűnhet különbözőbbnek a Makám és Kolinda, illetve a Zengő együttes muzsikája, ám évfordulóik közeli együttállása jó alkalom arra, hogy állítsunk kicsit optikánkon, s közelebb merészkedve felfedezzük: mindkét zenekar szívünknek kedves zenei anyanyelvünkön beszél. Az egyik őrzi hűségesen, a másik továbbgondolja, de az ének zeng tovább rendületlenül.