Talán alig van a földnek olyan szeglete, ahol ne ismernék Micimackót, Zsebibabát, Tigrist, Malackát és a többieket. Mi, magyarok Karinthy Frigyes örökbecsű műfordításában élvezhetjük a bájos történeteket. A mese születésének hátteréről azonban lehet, hogy mi is csak keveset tudunk. Alan Alexander Milne (Domhnall Gleeson) már befutott író a két világháború között, amikor megszületik a kisfia, Christopher Robin. A film lényegében ezen a ponton kapcsolódik be a család történetébe. Bár a fiatal és termékeny író darabjaival hatalmas sikereket arat London színházi világában, nem érzi jól magát a rivaldafényben. Ezért költözik családjával vidékre, az Ashdown-erdőbe, Sussex megye keleti részére 1925-ben. Milne korábban harcolt az I. világháborúban, ahonnan az átélt borzalmak okozta mély lelki sebekkel tért haza. Ez a poszttraumás állapot határozza meg a lelkivilágát, sokat emészti magát, s azon töpreng, miként lehetne száműzni a világból a háborúskodást. Olykor pánikrohamok is gyötrik, melyeket akár ártalmatlan hangok vagy erős fények is kiválthatnak, s kísértik őt a múlt emlékképei.
Az apa és immár hatesztendős fia (Will Tilston) életébe egy véletlen hozza el azt a néhány napot, amely maradandó és soha vissza nem térő élményt jelent mindkettejük számára. Ebből születik meg a Százholdas Pagony világa, benne lakóival, Billy Moon (szülei így hívták az ifjabb Milne-t) igazi játék állatkáival, a múlt század eleji plüssökkel. A vásznon megelevenedő mesevilág képileg is elválik a film textúrájától, s ez érzékelhetővé teszi ennek az együttlétnek ihletett páratlanságát. Az úszó kamera, a csodás fények és a nagy látószögű lencsékkel készített, ragyogó felvételek a valóságon túlra röpítik a reális szereplőket.
A Milne családot nem nevezhetnénk kirobbanóan boldog családnak. Az anyukát, Daphnét (Margot Robbie) nem különösebben kötötte le a gyermekével való foglalatoskodás, sem az, hogy gondját viselje a családjának. Legfeljebb csak arra ügyelt kínosan, hogy a férje minél többet tudjon dolgozni, hiszen ez volt a pénz, a csillogás záloga. A kis Billyt így leginkább Olive (Kelly Macdonald), a melegszívű dada pátyolgatta, aki szintén bekerült a mesekönyvbe. Érzékeny, bölcs karaktere a filmben is különös hangsúlyt kap. Ő is mond egy fontos mondatot a kisfiúnak a patak felett átívelő hídon: „Akit szeretünk, azzal azt kell tennünk, amit szeretünk csinálni, mert ki tudja, mit hoz a jövő.”
Meglepő azonban, hogy a leginkább negatív karakterként ábrázolt anya az, aki a mese születésének előmozdítója lesz, mégpedig azáltal, hogy az emblematikus plüssállatokat kisfiának ajándékozza, és bábozással életre kelti őket. Ám azt, hogy Milne nekiült a mese megírásának, végső soron a hatesztendős Christopher Robinnak köszönhetjük, aki arra kérte az édesapját, hogy egyszer neki is írjon egy könyvet. A mesét csak a történet kezdetéig, a főbb helyszínek és cselekményszálak megtalálásáig kísérhetjük figyelemmel, Zsebibaba érkezését már épp csak jelzi a film. Onnantól a család sorsának alakulása jelenti a fő narratívát.
Ahogyan az igaz történet kibontakozik, eltűnődünk azon, milyen ellentmondásos is az élet: valakinek a nehézségeiből mások számára öröm fakad. Lassan száz éve immár sok milliárd gyermek és felnőtt boldogsága gyarapszik e csodás mese által, amelynek hátterében személyes traumák és családi küzdelmek állnak. Sokáig úgy tűnik, valóban csak az a néhány meghitt nap – amely oly sok öröm forrásává vált a földön – jutott osztályrészül apának és fiának. S nagy árat fizettek érte. A Micimackó könyv megjelenése után azonnal minden képzeletet felülmúló sikert hozott, s talán a showbusiness első gyermekáldozatává tette a kis gombafrizurás Billyt. Furcsa módon éppen az apa korábbi szenvedéseiből születő boldogság okoz újabb traumát, és a rettegett háború árnya is újra a családra vetül. Éppen az vár a már felnőtt Christopher Robinra (Alex Lawther), amitől Milne óvni akarta a fiát. S mégis, talán éppen ez hozhatja el a tisztulást és a kilépést a generációkon átívelő spirálból.
Lehetséges, hogy a gyermekkort csak elveszítve lehet megőrizni. De szükséges is megőrizni, másként szegényebbeké és a világ igazi szépségeire érzéketlen, biztonsági játékot játszó felnőttekké válhatunk.
A sok bájos pillanatot megidéző, s egyszersmind elgondolkodtató angol kosztümös filmet nemcsak a fordulatok, hanem a Hollywoodot megjárt színészek játéka is igazi élménnyé teszi.
A film korhatár-besorolását (12) érdemes komolyan venni. Nem kifejezetten gyerekeknek készült mozi, bár a nagyobbacskák bizonyára szeretni fogják. A tanulságot azonban nekünk, felnőtteknek kell bensővé tennünk, hogy az gyermekeink javára váljon.
