Virágaink, kertünk nyaralás előtt-után

Sajnos bármilyen gondosak vagyunk is, elkerülhetetlen, hogy szabadságról hazatérve ne fogadjon néhány búsan kókadó növény. Azonnal süllyesszük cserepestül egy állott vízzel telt vödörbe, és hagyjuk addig benne őket, amíg abbamarad a légbuborékok képződése (ez jól megfigyelhető a víz felszínén). Már fél nap eltelte után kiderül, hogy melyek az elhalt levelek, hajtások. Ezeket vágjuk le, hogy ne csúfítsák a növényt.

Éhes és szomjas erkélyládavirágok

A balkonládában igencsak szűkös a hely a gyökereknek. A kevés földet hamar átszövik, és gyorsan felélik a tápanyagot. Ne sajnáljuk hát a rendszeres tápanyagot tőlük, ám arra ügyeljünk, hogy mindig kora reggel vagy borús időben öntözzük őket tápszerrel, mert tűző napon eléghetnek a gyökerek. Arra is gondolni kell, hogy mindig legyen az öntözőkannában állott víz, mert a hideg csapvíz hátráltatja a növényeket a fejlődésben. Az erkélyláda virágait forró napokon kétszer, reggel és este is öntözzük meg.

A pázsit gyógyítása

Ha hosszabb időre magára hagyjuk a kertet, ne nyírjuk túlságosan alacsonyra a füvet, mert ennek következtében a tövek hamarabb kiszáradnak.

A szokásos fűnyírás előtt gereblyézzük át a füvet ott, ahol gyakori taposásnak van kitéve. A felegyenesedett fűszálakat ennek hatására egyenletesen nyírja le a gép.

Ha a kutya vagy a macska odapiszkolt a gyepre, szedjük össze a „produktumot”, és bőségesen, többször egymás után öntözzük meg az érintett területet. Tüskés gallyakkal akadályozzuk meg, hogy a háziállatok a pázsiton végezzék a dolgukat, nehogy odaszokjanak.

A gyepen keletkező boszorkánykörök gombafertőzésre utalnak: a fű színe világosabb, töve pedig barnás. Öntözzük be a fertőzött területet vas- és ammónium-szulfát keverékével. Hígítási arány: tíz liter vízhez harminc gramm gombaölő.

Mohásodás ellen gyakran gereblyézzük át a pázsitot. Hatásos az is, ha fahamut szórunk a gyepfelületre, majd megöntözzük.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .