Vatikán

A szó és a csend dinamikája a mi imaéletünkre is vonatkozik. Az evangéliumok is többször utalnak arra, hogy Jézus – elsősorban a fontos döntések előtt – a tömegtől távoli helyre vonul, hogy csendben tudjon imádkozni, és lelke mélyén helyet teremtsen Isten számára. Fontos tehát, hogy újra megtanuljunk a csendben megnyílni Isten Igéje számára. Isten hallgatása nem jelenti azt, hogy nincs velünk. 

A teológia távlatai

 Március 8-án új dokumentumot tett közzé honlapján a Nemzetközi Teológiai Bizottság. Az angol nyelvű dokumentum címe: Theology Today: Perspectives, Principles and Criteria (A teológia ma: távlatok, alapelvek, kritériumok). A szöveg a mai teológia néhány időszerű kérdését vizsgálja, és javaslatokat ad módszertani ismérvek számára, amelyek nélkülözhetetlenek a katolikus teológiában a hasonló tudományágakhoz képest, mint a vallási tudományok. A szöveg három fejezetben a következő témákkal foglalkozik: a teológia feltétele Isten szavának meghallgatása és elfogadása a hitben, a teológiát az egyház közösségében művelik, a teológia szándéka az isteni igazság megközelítése tudományos módon, az igazi bölcsesség távlatában. Az új dokumentum szövegét őszi plenáris ülésén, 2011. november 29-én fogadta el a Nemzetközi Teológiai Bizottság. A szöveget most tették közzé. 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.