A végrehajtott vízügyi intézkedések, köztük a kiskörei duzzasztómű rendkívüli üzemének elrendelése, az öblítőcsatornák elzárása és az ártéri fokok lezárása lehetővé tette, hogy a mérgező anyagot a Közép-Tisza-vidéken a folyó medrében vezessék le. Így a gátakon belüli hullámtér, a gazdag élővilággal rendelkező holtágak, illetve – ami rendkívül fontos – a Tisza-tó öblözeteinek, medencéinek vízminősége és élővilága (a Tisza-tó teljes vízfelületének kilencvenhárom százalékán) gyakorlatilag nem károsodott. Ezeken a helyeken egyes halfajok ívása már március elején megkezdődött. A tiszai tározók és a hullámtéri érintetlen holtágak lehetővé tették a cianidszennyezés „kordában tartását” és a Tisza rehabilitációját, revitalizációját.
Mint ismeretes, Romániában 2000. január 30-án a Nagybánya melletti egyik szabadban lévő ciános zagytározóból mintegy százezer köbméter méreg szabadult ki és jutott a Zazár-, majd a Lápos-patakon keresztül a Szamos folyóba. A térségben évszázadok óta működő arany- és ezüstbányák melléktermékeként felgyűlt meddőhányókból az utóbbi néhány évben elkezdték kivonni a még bennük található aranyat és ezüstöt. Az 1999-ben üzembe helyezett zagytározóban ülepítik ki a nátriumcianiddal kevert híg zagyból a már arany- és ezüstmentes meddőt. Január 30-án a sok csapadék hatására a többszörösen feldolgozott meddőből készült, „nem kellően biztonságos” töltést elmosta a víz, és a méreg elindult pusztító útjára.
A romániai értesítés január 31-én érkezett meg a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre, s ezt követően azonnal megkezdődött a vízminőségi kárelhárítási tevékenység előkészítő fázisa. Versenyt kellett futni az idővel, hiszen a romániai oldalon mért ciánkoncentráció döbbenetes értékeket mutatott, a magyarországi szakaszon pedig a Csengernél mért legmagasabb érték 32,6 mg/l volt. Ez az érvényben lévő határérték több mint 320-szorosa.
Az első döbbenet után a lehetséges védekezési stratégia mielőbbi kidolgozása volt a fő feladat. A leglényegesebb kérdés az volt: csökkenthető-e a cianidkoncentráció bármilyen beavatkozással? Az események megértéséhez tudni kell, hogy Szolnok város ivóvízellátását akkoriban kizárólag a Tiszából nyert víz tisztításával lehetett megoldani. A beavatkozás eredményessége nagyban függött az együttműködéstől, amely szinte azonnal kialakult az érintett hatóságok, az üzemeltetők és a kárelhárításba bekapcsolódók között. Az adott helyzetben az egyik legfontosabb feladatnak a vízmintavételezés számított, amellyel nyomon követhető volt a cianid koncentráció mértéke, a szennyezés eloszlása, hígulása. A vízminták mikroszkopikus vizsgálata jelezte a vízi élet fokozatos pusztulását is.
Kezdettől fogva világos volt, hogy lehetőséget kell találni a víz további hígítására. A vízmű szakemberei szerint, ha az érkező vízben a cianidkoncentráció nem haladja meg a 2 mg/l-t, akkor az 1999-ben üzembe helyezett új technológia segítségével a nyers Tisza-vizet meg tudják tisztítani, és azt a hálózatba lehet engedni.
A szennyeződés következményeinek kezelésére két fontos üzemrendi döntés született. Az egyik a kiskörei duzzasztómű üzemének módosítását rendelte el, mert a cianidos vizet lehetőség szerint úgy kellett levezetni a tározóban, hogy védeni lehessen a Tisza-tó és a közép-tiszai hullámtéri vizes élőhelyek természetvédelmi oltalom alatt álló élővilágát. Egyúttal, amennyire lehetséges volt, hígítani is kellett a szennyezett vizet a Szolnoki Felszíni Vízmű védelme érdekében. A másik döntés a hígításhoz szükséges többletvíz felhalmozására vonatkozott. A betározást úgy kellett végrehajtani, hogy a tározóba ne kerüljön szennyezett víz. Az elfogadott üzemrend előírta, hogy amint a cianid koncentráció Tiszafürednél eléri a 0,2 mg/l-t, Kiskörénél felső átbukással megkezdődik a tározóban felhalmozott többlet víz leengedése. Emellett a hígítás miatt a koncentráció várhatóan csökken.
Először napi tíz centimétert emelkedett a tározó felvízszintje. Közben a hidrológusok számításokat végeztek, és igyekeztek meghatározni a szennyeződés megérkezésének idejét. A pontonkénti mintavételezés eredményei alapján fel kellett gyorsítani a feltöltést. A kívánt szint február 6-án állt elő. A rendelkezésre álló három nap alatt a kilencven centiméteres duzzasztásiszint-emeléssel ötvenötmillió köbméter nem szennyezett többlet vízkészletet táraztak be.
A mérési eredmények alátámasztották az előzetes számításokat: a Szolnokhoz érkező víz cianidkoncentrációja 3 mg/l körüli értéket mutatott. További beavatkozásra vízkormányzás tekintetében már nem volt szükség.
Ebben az időben indult el a Felső-Tiszán egy kisebb árhullám, amely közel 1000 m3/smal érkezett a Tisza-tóhoz, ugyanakkor a hígítással létrehozott kisebb árhullám a Tisza alsó szakaszán magassági gondot okozott. Tiszaug és Mártély térségében a fokok bevédésének magasságában volt a várható tetőzés, ezért az alsó szakasz tehermentesítése érdekében február 10-én 10 órától 1 cm/óra majd az alvíz szintcsökkenés hatásának növelése érdekében rövid időre 2 cm/óra ütemben kellett emelni a felvízszintet. Tekintettel a Tisza felső szakaszáról érkező kisebb árhullámra, este már nem fel víz szint re, hanem alvízre történt a szabályozás, amire a gyakorlatban még sosem volt példa. A kiskörei alvizet 310-320 cm között kellett tartani. Ez a beavatkozás is eredményesnek bizonyult, hiszen a cianiddal szennyezett vizet az alsó szakaszon is sikerült mederben tartani. A hullámtereket a szennyezett víz nem érte el. A rendkívüli üzemrend február 11-én ért véget.
Igaz, a folyó halfaunáját számottevő kár érte, azonban a Tisza-tavon és az az alatti folyószakaszon végzett próbahalászatok eredménye szerint van élet a Tiszában.
A Tisza folyón 2000. február elején levonult szennyezés a vízminőségi kárelhárítási fel adatokban korábban nem alkalmazott módszereket tett szükségessé. A Kiskörei-víztározó funkciói között mindig is szerepelt az esetleges szennyezések következményeinek csökkentése, azonban a vízkormányzási lehetőségeket korábban főként a feliszapolódás csökkentése érdekében használták ki. A cianidszennyezés hírére a vízügyi szakemberek azonnal kidolgozták a szükséges rendkívüli üzemrendet, és az elért eredmények magukért beszélnek. A kiskörei vízlépcső tényleges beavatkozási lehetőséget adott a szakemberek kezébe. A károkat sajnos teljesen nem lehetett elkerülni, de a Tisza revitalizációja szempontjából nagyon fontos tényező volt, hogy a Tisza-tó – egyfajta modern „Noé bárkájaként” – túlélési lehetőséget biztosított számtalan faj és egyed számára.
A tiszai kormánybiztos a Tisza-tavon 2000 júniusában oldotta fel a horgászati tilalmat. A szennyező anyag levonulását követően a vízhasználat korlátozásának bevezetésére nem volt szükség. A Tisza vize már február közepén megtisztult a cianidtól. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a Tiszában, a Tisza-tavon, a holtágakon és az öntözőcsatornákban nem történt cianid szennyezés. A felszín alatti vízkészlet sem szennyeződött a térségben.
