A rendszerváltás óta Erdélybe már eljutunk, de ismereteink még arról a tájról és az ott élő magyarok életéről is szégyenletesen hiányosak, nemegyszer tévesek. A csángókról pedig jóformán alig tudunk valamit. A csángó név, a hivatalos álláspont szerint, Romániában élő, magyar nyelvet beszélő, kisebbségben élő népcsoport összefoglaló elnevezése. Megtelepedési helyük alapján megkülönböztetünk moldvai, gyimesi és barcasági csángókat.
A csángó szó egyes nyelvészek szerint a székely nyelvjárásból származik, és a csángál igéből ered, melynek jelentése: fülsértően énekel. A név mezőségi vagy tiszai nyelvjárásból eredeztetői szerint a szó (elcsángál) eredetileg azt jelenti: elcsavarog. Mások a csángat, azaz csenget szóval hozzák összefüggésbe a jelentést, vagyis a csángók, akik a csengőt, kolompot viselő teheneik után mentek. Megint mások a besenyők kangar törzsének nevéből származtatják. A barcasági apácaiak szerint a csángók azok, akik őrizték a határt, s ha valamilyen veszedelem közelgett, csángáltak, vagyis kiabálva figyelmeztették a többieket. Eredetükről már biztosabbak az ismereteink. A Moldvában élő csoport ősei feltehetően a honfoglaláskor határőrzőként kint hagyott magyarok voltak, akik mellé a magyar királyok a XII-XIII. században erdélyi és Felső-Tisza-vidéki magyarokat telepítettek. A XV-XVII. század között magyar husziták és erdélyi menekültek csoportjai, majd az 1764-es madéfalvi veszedelem után nagyszámú székely népesség érkezett ide. A gyimesi csángók Moldva és Erdély határán élnek. Őseik a XVII-XVIII. század között csíki székely és moldvai magyar falvakból vándoroltak ki. A barcasági csángók pedig a XI. századi besenyő határőrzők leszármazottai, akik a terület délkeleti szegletében, Brassó közelében laknak. Ők a katolikus moldvai és gyimesi csángókkal ellentétben evangélikusok, mivel annak idején a brassói szászok jobbágyai voltak, s ezért kívánatos volt a protestáns felekezethez tartozniuk.
Eredetük, történelmük körül vannak még viták. Annyit azonban bizton megállapíthatunk: a csángók mindig kissé leszakadva, elkóborolva, de a végeket őrizve éltek s élnek ma is. Más ok magyarázza, hogy Románia területén élnek, mint amilyenről az erdélyi magyarok esetében beszélhetünk, így nemzeti hovatartozásuk is más. Ahogyan nyelvük, identitásuk is kevertebb. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a román államnak inkább érdeke az asszimiláció, mint a magyar identitás erősítése. Nem véletlen, hogy a csángó falvakban a két legfontosabb „intézmény”, az iskola és a templom magyar nyelvéért a mai napig küzdelem folyik. A rendszerváltás után sok segítség jutott el a csángók lakta vidékekre is Magyarországról és külföldről egyaránt. Ma már több szervezet is felkarolja az ott élőket, mint a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Moldvai Magyaroktatásért Alapítvány, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület, a káposztásmegyeri plébánia karitászcsoportja, különböző szeretetszolgálatok, egyházak, civil szervezetek. A legfontosabb feladatok közé tartozik a magyar nyelv oktatása, az összetartozás erősítése, az adományok kijuttatása, a gyermekek felkarolása.
A magyar nyelv oktatása 2000-től indult több Bákó megyei csángó faluban, de a helyi tanfelügyelőség rögtön pert indított a szövetség ellen. A bírósági per végül a Csángómagyarok Szövetsége javára dőlt el. Így ha nem is háborítatlanul, és még mindig sok nehézség közepette, de már folyhat magyartanítás. A nehézségekhez az is hozzátartozik, hogy a szülők közül sokan közömbösek, mások félnek, ezért nem íratják be magyarórára gyermekeiket. Osztálytermül eleinte egy csűr szolgált, pad híján pedig felfordított szánon írtak a gyerekek. Mára Deák Andrásnak, a közelmúltban elhunyt kereszténydemokrata képviselőnek köszönhetően magyar iskolának nevezhető épületet kapott a falu – egy kis házikót apró tanteremmel. Itt két székelyföldi tanítónő, Gál Veronika és Molnár Imola végzi áldozatos munkáját, de természetesen a román iskolába kötelező járni. Magyarfalu, mint a környező falvak mind, igen szegény. Nagy a munkanélküliség. A fiatalok többnyire külföldön dolgoznak, míg az asszonyok és az otthon maradottak a földet művelik, és a gyermekeket nevelik. A kitörési lehetőséget az jelenti, ha egy gyermek kijuthat Csíkszeredába tanulni. A megkapaszkodás azonban így is nagyon nehéz. Nemcsak az ő akaraterejükre, eszükre van szükség, hanem mások segítségére is. Ezért alakult a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület is, melynek tagjai itthonról, pénzadományokkal is segítenek, már nemcsak Budapestről, de Dombóvárról és Egerből is egy-egy „keresztgyereket”. A 2000 körül beindult magyartanítás, a sok segítség, adomány és odafigyelés egyik gyümölcse volt az augusztus első napjaiban megrendezett magyarfalusi napok is, amelynek keretében egy hagyományos csángó lakodalom bemutatóján vehettek részt a meghívottak a falu népével. Kicsi leánykák erős, tiszta hangján felcsendültek a gyönyörű csángó népdalok. Vasárnap a közös szentmisén egymás kezét fogta a magyarországi, a székelyföldi és a csángó magyar. A templomban, ahol évtizedek óta nem megengedett a magyar szó, ahol a csángó asszonyok románul mondják a rózsafüzért, magyarul mondott miatyánk hangozhatott el. Hogy miféle jelentése volt annak, azt csak az érezheti át, aki a reménytelenségben is képes reményt látni.
