– Hogyan beszél az Ószövetség és az Újszövetség a szegényekről? Miért fontosak ők, és mit jelképeznek?
– Isten a szegények Istene. A gazdag embernek nincs szüksége senkire és semmire, elég önmagának, sokszor még sok is. Az ószövetségi etikát össze lehetne foglalni abban az egyszerű mondatban, hogy a gazdagok üdvössége a szegények imádságaitól függ. Erről beszélnek a próféták, Jézus a Lázárról mondott példázatban vagy a híres „teve a tű fokán” mondásában. Az élet természetes velejárója, hogy ebben a világban a gazdagok és hatalmasok elnyomják a szegényeket és elesetteket, de a keresztény reménység arról szól, hogy Isten országában mindez egészen másként van. Szegénynek lenni természetes állapot, de nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy az ember közelebb is van Istenhez. Ehhez az kell, hogy „lelki” szegény legyen. Olyan valaki, aki a szegénységét Isten kezéből tudja elvenni. Ezért fordítanám így a kérdéses részt: „akik üres kézzel állnak Isten előtt”.
– Mi áll az itt szereplő szegény és lélek szó hátterében? Ez utóbbi a Szentlélekre vagy az ember lelkére vonatkozik?
– Gyakran utalnak a kommentárok arra, hogy volt az első századi Palesztinában egy olyan vallási és társadalmi „kaszt”, amely önmagát „szegényeknek” nevezte. Én ennek nem találtam valódi bizonyítékát. Szerintem a boldogmondásokban Jézus nem egy társadalmi osztályt szólít meg, hanem az egyént, aki Isten előtt áll. Valódi szegényekről van szó, akik azonban többek egyszerű nincstelen koldusoknál. Itt Isten szegényeiről van szó. Hogy a „lélek” kifejezés a Szentlélekre vagy az emberi lélekre vonatkozik-e, teljes bizonyossággal nem eldönthető. Én inkább amellett tenném le a voksomat, hogy a hangsúly az emberi lelken van, ugyanakkor az itt használt szó (pneuma) azt az emberi lelket jelenti, amely Isten Lelkéhez képes kapcsolódni, amitől valaki „lelki emberré lehet”, és nem a „fizikai” értelemben vett lelket (psyché). Itt inkább az ember teljes egzisztenciájáról van szó, amelyet átitat Isten Szentlelke.
– Bár a bibliai görög egyszerűbb, mint a klasszikus, mégis sokszor nehéz pontosan visszaadni magyarul. Szakmai szempontból nézve létezhet jó fordítás? Ön szerint miként lehet jól lefordítani a Bibliát?
– Szakmailag nagyon pontosan leírható, hogy milyen a jó fordítás: olyan, amelyik hűséges az eredeti mondanivalóhoz, világosan és természetesen szólal meg, és ha nem is az eredetivel azonosan, de azzal egyenértékűen képes visszaadni a befogadó nyelven az eredeti szöveg esztétikai és retorikai jellegzetességeit. Ez azonban csak az elmélet. A gyakorlatban egy szövegnek számos jó és még több rossz fordítási lehetősége létezik. Hogy a jók közül melyiket választjuk, az olyan összetett intellektuális feladat, amely végül is megkülönbözteti a „csak” jó fordítót a kiválótól. A bibliafordítások esetében ezt a képet árnyalja még a befogadó egyházi közeg teológiai helyzete, az egyháztörténelem eseményei és még számtalan olyan tényező, amely felelős azért, hogy sok jó bibliafordítást ma már senki sem ismer a szakembereken kívül, mert örökre befedte őket az idő homokja. Ezt sajnálhatjuk, ugyanakkor megnyugtató, hogy a rossz bibliafordításokra idővel biztosan ez a sors vár.
Úgy gondolom, hogy a szó szerintiség sokadik ismérve a jó fordításnak. Abban az esetben, amikor két nyelv nagyon közel áll egymáshoz nyelvészetileg és kulturálisan is, előfordulhat, hogy a szó szerinti fordítás visszaadja az eredeti szöveg mondanivalóját. A bibliai nyelvek és a mai magyar nyelv esetében ez azonban nem igazán van így, ezért a szó szerinti fordítások sokszor több félreértést okoznak, mint szeretnénk. Mindenesetre a magyar bibliafordítói hagyományban alapvetően a formális megfeleltetés (szó szerintiség) dominál, ezért az egyházi közvélemény és a kulturális emlékezet azt tartja jó és hűséges fordításnak, amelyben „minden szó benne van”. Ezt egy bibliafordítónak tudnia kell, és figyelembe kell vennie a munkája során. Másrészről a dinamikus fordítások – amelyek inkább a szöveg értelmének visszaadására törekednek – könnyen utat nyithatnak a szubjektivitás és az önkényes értelmezés felé. Én szívesen venném, ha missziós szempontok miatt a magyar bibliafordítás gyakorlata elmozdulna egy teológiailag és egyházilag ellenőrzött dinamikusabb megközelítés felé, de felelősséggel tudomásul kell vennem, hogy jelenleg nem ilyen közegben végezzük ezt a szolgálatot.
– Úgy tudom, hogy Ön is részt vett nemrég egy szentírás-fordítási munkában. Mesélne ennek hátteréről, nehézségeiről? Miért vált szükségessé a Biblia újbóli lefordítása?
– A tizenkét magyarországi protestáns és ortodox felekezetet összefogó Magyar Bibliatársulat, amelynek főtitkára is vagyok, két bibliafordítás felett őrködik. Az egyik az 1908-as revideált Károli-biblia, a másik az úgynevezett új fordítású Biblia. Az előbbi kulturális és egyházi értékét mindenki ismeri. Utóbbi fő érdeme az, hogy mindig az aktuálisan beszélt magyar nyelven igyekszik tolmácsolni a Biblia üzenetét. Ez azzal is jár, hogy időről időre meg kell vizsgálnunk, mennyire naprakész és pontos a fordításunk, és mennyire felel meg az emelkedett mai magyar köznyelv kívánalmainak. 1990-ben revideáltuk utoljára ezt a fordítást, most tehát eljött az ideje, hogy újból megvizsgáljuk. 2006-tól 2008 végéig módszeresen gyűjtöttük az észrevételeket a fordítással kapcsolatosan, 2009-től 2012-ig pedig az észrevételek figyelembevételével és a United Bible Societies (Bibliatársulatok Világszövetsége, amely a különböző nemzeti bibliatársulatok munkáit koordinálja) szigorú szakmai protokollja alapján elvégeztük a legújabb revíziót. Ez a revideált Bibliánk jelenleg kiadásra vár. Most a bibliolvasók értékelésén a sor. Véleményem szerint egyházaink következő nagy kihívása egy kiváló minőségű és a nem egyházi közvélemény számára is érthető (tehát egyben missziós célokat is szolgáló) katolikus–protestáns bibliafordítás lehetne.
